Niki Lauda előtt tiszteleg a Kelemen Kabátban új klipje

Új klippel jelentkezik a Kelemen Kabátban, és ezzel a tavaly év végén megjelent Szívdöglesztő című EP majdnem minden dalához elkészült már a kisfilm. Most a Niki Lauda című dalon volt a sor, melyhez egy fantasztikus hangulatú koncertklip készült.

„A felvételek elsősorban az Akváriumban készültek a decemberi dupla lemezbemutatón, ezt egészítettük ki néhány snittel a Budapest Parkos, az A38-as és a Strand Fesztiválos koncertjeinkről” – meséli Horváth Boldi.

„A klip a tavalyi Nagy-Szín-Pad versenyen nyert támogatásból jöhetett létre” – folytatja a frontember. – „De sok minden mást is köszönhetünk a rendezvénynek: sok tapasztalatot, kapcsolatot és élményt. Még az is lehet, hogy idén visszatérünk 1-2 pillanatra a műsorba, mint tavalyi döntősök!”

Az énekes egyébként követendő példának tartja a világhírű autóversenyzőt, akiről  a dal szól – talán ez is segített abban, hogy a Nagy-Szín-Pad dobogóján állhattak tavaly, és hogy azóta is töretlenül haladnak felfelé.

„Számomra ő a kitartás egyik megtestesítője” – magyarázza. – „Nem menő akart lenni, nem a látszatra adott, mindent a céljainak rendelt alá. A vicc az, hogy nem is vagyok nagy forma1 rajongó, csak körülbelül követem az eseményeket, leginkább a Rush (Hajsza a győzelemért) című film alapján figyeltem fel Niki Laudára.”

A klip itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=1Q2Pu4Eg9LA
A Kelemen Kabátban lemezbemutató turné budapesti állomása: 2016. március 17. A38 hajó.  Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/944449408953633/
Jegyek már kaphatók:
http://goo.gl/2mV0IS