Nagyszabású nyári roadshow-ra indul az 5 éves Class FM

Az ötödik születésnapját ünneplő Class FM a legmelegebb nyári napokon kapcsol magasabb fordulatszámra. Élő rádióműsorokkal, a legnagyobb sztárokkal és őrületes koncertekkel járja be júniusban, júliusban és augusztusban az országot a leghallgatottabb rádió. Szegeden, Balatonfüreden, Balatonlellén és Debrecenben is élőben szól majd a Morning Show, Abaházi Csabától személyesen lehet kérni a legfrissebb slágereket, Vágó Piros pedig igazán Class Délutánokat garantál a kikapcsolódni vágyóknak.

A Class FM nem tart nyári szünetet! Hazánk piacvezető rádiója négy városba települ ki egy-egy napra június és augusztus között a pörgős koncertekkel, közkedvelt műsorvezetőkkel  és rendkívüli programokkal. Június 27-én Szegeden, július 11-én Balatonfüreden, augusztus 1-jén Balatonlellén, augusztus 18-án pedig Debrecenben ünnepli együtt óriási bulival a nyarat a hallgatókkal az idén öt éves rádió csapata.

Érdemes lesz ellátogatni a városokba, mert a Class Nyár helyszínein a hazai zenei élet legnépszerűbb előadói adnak koncertet és járatják csúcsra a hangulatot. Fellép a Hooligans, Hien, Kasza Tibi, az R-GO, Vastag Csaba, Tóth Gabi, Király Linda és Király Viktor, Rúzsa Magdi és a Napoleon Boulevard. Az évek óta nagy sikerrel futó országjáráson nem csak Sebestyén Balázsék jelentkeznek élőben a legváltozatosabb helyszínekről, de Abaházi Csaba Kívánságműsora, valamint a Class Délután és Vágó Piros is kitelepül a stábbal, hogy az egész napos szórakozás biztosítva legyen.

„Minden évben nagyon várjuk a Class Nyár rendezvénysorozatot, hiszen számunkra nagy öröm, hogy találkozhatunk a rajongókkal és a hallgatókkal. Ahogy a korábbi években már megszokhatták, most is őrületes programokkal készülünk, és legnagyobb a sztárok lépnek fel: élő bulival kápráztat majd el mindenkit többek között a Hooligans, Rúzsa Magdi és az R-GO.” – mondta Vágó Piros, a Class Délután műsorvezetője. „Az ilyen rendezvények a stáb számára is nagy élmény nyújtanak - mialatt a közönség táncol a színpad előtt, a Class FM csapata a színpad mellett és mögött ugyanolyan jól szórakozik. Idén is óriási bulinak ígérkezik az országjárás, alig várom!” – tette hozzá mosolyogva Abaházi Csaba, a Class Kívánságműsor házigazdája.

Class Nyár 2014:
Június 27. Szeged
Július 11. Balatonfüred
Augusztus 1. Balatonlelle
Augusztus 18. Debrecen