Mi történik will.I.am új albuma körül?

Will.I.Am

A héten jelenik meg will.I.am új, #willpower című albuma, amelyről a tegnapi nap folyamán több dal is napvilágot látott az előadó YouTube csatornáján. Ezek közül a Chris Brownnal közösen készített "Let's Go" igen hamar nagy publicitást kapott - azonban közel sem a jó okok miatt: néhány neves trance producer a dalt meghallva rögtön felfedezte, hogy valójában az egész Arty és Mat Zo - Rebound című dala. Plusz egy kis variálás két helyen.

A Twitter, a Facebook pedig percek alatt megtelt dühös rajongók százainak jókívánságaival, amit nem sokkal később néhány producer is követett, bár ők többnyire próbálták poénosan megközelíteni a dolgot, mint sem esztelen anyázásba kezdeni. De erről majd egy kicsit később, kezdjük a dolgot az elejéről.

Ha különböző zenei alapok "kölcsönzéséről" van szó will.I.am határozottan nem a kezdők mezőnyét erősíti. Nem tartott sokáig találni néhány kifejezetten emlékezetes esetet, amikor az előadót hasonló okok miatt beperelték - ráadásul ami külön pikantériát ad a dolognak, hogy Arty - Kate című dalát is lekoppintotta egy az egyben az új albumán a Scream & Shou-tal . Bár erre csak az után derült fény, hogy a Rebound-kópia napvilágot látott.

Emellett Arty úgy nyilatkozott, hogy a Rebound 2011-es megjelenését követően a rapper felkereste őket a dal használatával kapcsolatban, de akkor sem egyeztek bele. Plusz, a kommentek szerint a köztes rész is szinte egy az egyben Laidback Luke - Break The House Down-jának a replikája. Bár az utóbbi esetén elvileg megvan minden engedély.

De nem csak Arty művei nyerték el az amerikai zenész tetszését: a bang Bang című dal Sandro Silva és Quintino Epic-jének állít emléket, amely esetén szintén elmaradtak a szükséges egyeztetések. A rajongók és a kollégák természetesen azonnal teljes hátszéllel támogatták a két  producert, néhányan pedig kifejezetten viccesre vették a figurát. Mikkas Twitteren trollkodik folyamatosan, míg Maor Levi szabadidejében reprodukálta a trance közösség véleményét a ripoffal kapcsolatban:

De Andy Moor sem maradt ki a mókázásból, aki Arty és Mat Zo - Mozart című dalát és a Scream & Shoutot ötvözte a legutóbbi kávészünete alatt.

Természetesen az Anjunabeats részéről megtörténtek a szükséges lépések, de további fejlemény még nincs az ügyben. Egyébként az Armada égisze alatt működő kiadó felelt mostanáig a magyar Myon & Shane 54 duó műveinek a megjelenéséért is, akik nem rég indították el saját kiadójukat [RIDE] néven.