Madagaszkárban jótékonykodott, majd dalt írt róla Katy Perry

A Class FM hallgatóinak egyik legnagyobb kedvence Katy Perry, a zimankós időben a feltétlen szerelemről valló énekesnő már dobogós hazánk kedvenc rádiójában. De a Las Vegas képmutatását pellengérre állító Sam Smith is nagyot húzott, a brit előadó újoncként került fel a Class40 listájára, a Quimby pedig továbbra is erősen tartja magát a középmezőnyben.

Sam Smith nem csupán Magyarországon, de Hollandiában és Belgiumban is betört már a köztudatba, annak ellenére, hogy a Money On My Mind című vadiúj slágernek otthont adó lemez még meg sem jelent! A brit énekes a dal klipjében Las Vegasban tesz egy túrát, azt hangsúlyozva, hogy az életben vannak fontosabb dolgok is a pénznél. A popsláger ezen a héten a 32. helyet szerezte meg magának és ezzel a Class40-en újoncként debütált.

A nyári fesztiválok még messze vannak, a Quimby azonban töretlen népszerűségnek örvend idehaza, nem meglepő, hogy a Kiss Tibi által vezetett banda a Class FM slágerlistájának oszlopos tagja. Még úgy is, hogy számuk, a Senki se menekül igazából elüt a klasszikus Quimby-életérzéstől, amelyért fiatal hipszterek és a nosztalgikus öregebb generáció is bolondul. A videóklipben Tibi gőzös mozdonyt vezet, Varga Livius pedig merészen mászik falra, miközben a klasszikus hollywoodi filmek hangulatát is felidézi a közönségkedvenc banda. A Quimby a 20. helyen áll a Class FM mértékadó listáján, és stabilan tartja helyét.

Katy Perry saját bevallása szerint azért írta meg a Love Unconditionally-t, mert mélyen megérintette az, amit Madagaszkárban látott, amikor az UNICEF-fel meglátogatták a szervezet által felépített iskolákat. A romantikus, intim dal a leghallgatottabb rádió hallgatóit is megnyerte magának: a hóesésben éneklő Katy Perry a harmadik helyet hódította el a Class40-en ezen héten.

tart 1 Avicii  Hey Brother
tart 2 Pharrell Williams Happy
3 Katy Perry  Unconditionally
4 Eminem Feat. Rihanna Monster
5 Robbie Williams Go Gentle
6 Lady Gaga Feat. R. Kelly Do What U Want
7 Saturdays Disco Love
8 Icona Pop All Night
9 Rebecca Ferguson I Hope
10 U2 Ordinary Love
11 James Blunt  Bonfire Heart
12 New Level Empire The Last One
13 Caramel Süss fel nap!
14 Rihanna What Now
15 Calvin Harris & Alesso Feat. Hurts Under Control
16 Bastille Of The Night
17 Paul McCartney Queenie Eye
18 Dér Heni Ég Veled
19 James Arthur  You're Nobody (Til Somebody Loves You)
tart 20 Quimby  Senki se menekül
21 Lily Allen Hard Out Here
22 Király Viktor Running Out Of Time
23 Mohamed Fatima Ragyog a szívem
tart 24 Gary Barlow Let Me Go
25 Kállay Saunders Running
26 Pitbull Feat. Kesha Timber
27 James Arthur  Recovery
28 Newik My Love
29 Gatti di Amalfi Feat. Pál Dénes Brave New World
30 Beyoncé  XO
31 Lorde Royals
új 32 Sam Smith  Money On My Mind
33 Shakira Feat. Rihanna Can't Remember To Forget You
34 Compact Disco The Storm
35 Axwell Center Of Universe
36 Tóth Gabi Sors
új 37 FAUL &Wad Ad vs Pnau Changes
tart 38 Miley Cyrus  Wrecking Ball 
39 Jessie J It's My Party
40 John Newman Cheating