Lady Gaga szélesvásznon

Lady Gaga

Az Egyesült Királyságban már bevette a listákat, nálunk pedig szintén közelít a dobogó csúcsához Naughty Boy és Sam Smith slágere, a La La La. Az 1985-ös születésű brit producer-dalszerző Naughty Boy debütáló albumának második kislemezéről van szó, amelyen vendégénekesként szerepel az énekes-dalszerző Smith. A korong az Egyesült Királyságban az év leggyorsabb eladásait produkálta és a hirtelen jött sikerért mindkét előadó a közösségi oldalán hálálkodott a másiknak. A La La La hazánk mérvadó slágerlistáján a héten a negyedik.

Egyszerű, friss és mai: a Bermuda így írja le azt a popzenét, amelyet ők csinálnak. Az egyre népszerűbb fiatal magyar csapat tavaly futott be a Monte Carlo című bemutatkozó dalával, azóta pedig a Mórocz Tomi énekes-gitáros, Török Máté dobos és Urbán Dániel gitáros-basszgitáros alkotta trió igazi sikerpályát futott be. A hipszterköntösbe bújtatott új kislemez, a London máris igazi sláger, a hozzá tartozó videóban pedig még Som Lajos is feltűnik. A ritmikus, vidám szerzemény a héten a Class40 tizenhatodik helyén landolt.

1 Avicii Feat. Aloe Blacc Wake Me Up
2 John Newman Love Me Again
3 Robin Thicke Feat. T.I. & Pharrell Blurred Lines
4 Naughty Boy Feat. Sam Smith La La La
5 Heincz Gábor Biga Easy Loving
6 Bruno Mars Treasure
tart 7 Compact Disco We Will Not Go Down
8 Dezzee Rascal Feat. Robbie Williams Goin' Crazy
9 Hien Édes kis suttogás
10 Daft Punk Feat. Pharrell Williams Get Lucky
11 Icona Pop I Love It
12 Jason Derülo Other Side
13 Magna Cum Laude Köszönet
14 Eliza Doolittle Big When I Was Little
15 Myon & Shane 54 feat. Tóth Gabi Éjjel-Nappal Budapest
16 Bermuda London
17 Hurts Somebody To Die For
18 Little Mix Feat. Missy Elliott How Ya Doin'?
19 Selena Gomez Come & Get It
20 Nika Száz felvonás
21 Lawson Feat. B.O.B. Brokenhearted
22 Wolf Kati Hívjuk elő
23 Justin Timberlake Take Back The Night
24 Király Linda Runaway (Beautiful Tragedy)
25 Mariah Carey Feat. Miguel Beautiful
26 Texas The Conversation
27 Calvin Harris Feat. Ayah Marar Thinking About You
28 Radics Gigi Mire vársz
29 Russ Chimes Turn Me On
30 Pitbull Feat. Christina Aguilera Feel This Moment
31 Tom Odell Another Love
32 One Direction Best Song Ever
33 Király Viktor Fire
34 Alex Hepburn Under
35 Sebastian Ingrosso, Tommy Trash & John Martin Reload
új 36 Lady Gaga Applause
37 The Wanted Walks Like Rihanna
38 Lissie Further Away (Romance Police)
új 39 Katy Perry Roar
40 Agebeat & Kőváry Talk To Me

„Nem egyetlen ikon vagyok. Én vagyok minden ikon.” – így foglalta össze legújabb kislemeze kapcsán küldetéstudatát a pop extravagáns dívája, Lady Gaga. Az énekesnő majd két év kihagyás és egy csípősérülés után tért vissza a 2008-as Fame-korszak hangulatvilágát újraidéző Applause-zal. A pörgős elektropop sláger Magyarországon a Class FM-en debütált, a hivatalos világpremierrel egy időben. Gaga harmadik albumára, az ARTPOP-ra novemberig még várnia kell a rajongóknak, de az előadó addig sem tűnik el a nyilvánosság elől: ősszel a mozivásznon láthatjuk Robert Rodriguez filmjében. Az Applause a harminchatodik helyre került fel a leghallgatottabb rádió listáján.