Kiss Orsinak adott interjút a svéd DJ

Aviici

A svéd Avicii, sok DJ-palántához hasonlóan otthon, a szobájában kezdett mixelni. A világhálót böngészve talált rá művésznevére, az „Avicii”-re, amely a buddhizmusban a pokol legalsó szintjét jelöli. Nem hisz semmilyen felsőbb hatalomban, de úgy gondolta, „jól cseng a név.” Az internet aztán más téren is nagy segítségére vált: blogokon megosztott munkáira a világhírű DJ és producer Tiësto is felfigyelt. Avicii karrierjében ettől kezdve nem volt megállás.

„Az életem egy valóra vált álom. Nehéz lenne ebből valamit is kiemelni, nagyon sok minden történt velem nagyon rövid idő alatt, még én sem fogtam fel. A csúcspont talán az Ultra Music Festival volt tavaly nyáron Miamiban, amit én nyitottam meg Madonnával.” – mesélt a Class FM műsorvezetőjének eddigi pályájáról a DJ.

Legújabb lemezétől, amelyen januárban kezdett el dolgozni, minden eddiginél nagyobb durranást vár. Mint elárulta, rengeteg különböző zenét hallgatott, hogy inspirációhoz jusson.

„Valami újat, valami mást akartam csinálni az előző lemezhez képest. Leginkább a folk zenék dallamvezetését figyeltem, de hallgattam még jazzt, bluest, funkyt, hagyományos elektronikus és régebbi house zenéket is. Ezekben a dalokban hihetetlen energia és dinamika van, ezt vegyítettem az én elektronikus zenémmel. A fő dolog, ami összeköti az egészet, az a dallam.” – avatta be Orsit a kulisszatitkokba.

Avicii az új albumon egyébként több világsztárral is együttműködik, mint Mike Shinoda a Linkin Parkból, Michael Einziger az Incubusból, vagy a közelmúltban a Class FM meghívására Budapesten is fellépő Aloe Blacc. Avicii minden vágya, hogy folytathassa a sort.

„Nagyon hosszú a lista, hogy kikkel dolgoznék együtt. Igazán menő lenne egy évtizedek óta legendás előadóval, dalszerzővel együttműködni, mint Paul Simon, vagy Stevie Wonder.” – árulta el a fiatal DJ, aki mindent meg is tesz, hogy álmai valóra váljanak, hiszen megállás nélkül stúdiózik és turnézik.

„Az elmúlt hat-hét évben, mióta a zenei világban dolgozom, mindig száz százalékon teljesítettem. Producerként éjjel-nappal dolgoztam egy dalon, az első turnémon pedig 300 fellépésem volt egy évben. De erről álmodtam évek óta. Igaz, hektikus az időbeosztásom és néha nagyon stresszes napokat élek át, de ezt akartam, és ezért az első perctől fogva keményen dolgoztam.” – mesélte Avicii, aki alig ismeri a szabadidő fogalmát, de ha teheti, a barátaival kapcsolódik ki legszívesebben.

Az Avicii-vel készült exkluzív interjúval vasárnap este 17.00 órától hazánk leghallgatottabb rádiójának Class40 című műsorában találkozhat a közönség, ahol a szupersztár zenei újdonságai is rendre felbukkannak.