Guinness-rekorder világsztár a Zöld Pardonban

DJ Shadow

Másodjára jön Magyarországra DJ Shadow, aki művésznevével ellentétben valójában nem is egy klasszikus értelemben vett lemezlovas, inkább egy producer. A Zöld Pardonban azonban mégis DJ minőségben mutatja be „All Basses Covered” című setjét az elektronikus zenék fanatikusainak. A Josh Davis néven született amerikai fiatalember 1996-ban adta ki első saját lemezét, az azóta az elektronikus zene alapköveként emlegetett „Endtroducing” című albumot, ami annak idején még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint az első olyan lemez, ami csak és kizárólag hangminták felhasználásával készült.

Az anyag kimagasló kritikákat kapott a zenei sajtóban, az olyan neves magazinok, mint a Rolling Stone és a Time minden idők legjobb lemezei közé sorolták, a világhírű Radiohead zenekar pedig a rájuk az egyik legnagyobb hatást gyakorló albumnak tartotta. Shadow természetesen azóta is jelentet meg lemezeket, illetve producerként dolgozik olyan előadókkal, mint a Rage Against The Machine énekese, Zack De La Rocha, vagy a rapper/színész Mos Def.

A Sziget Fesztiválon már volt fellépése, akkor a többezres helyszín ellenére többen kint ragadtak. A trip hop és az alternatív, instrumentális hip hop atyjaként emlegetett DJ Shadow július 16-án kedden este kápráztatja el a ZP közönségét. A felvezetést 19 órától egy speciális szettel DJ Cadik végzi.

A koncertre a belépő a szokásos fesztiváláraknál jóval olcsóbb: 800 Ft-ba kerül.