Freedom Call: koncerttel ünnepli 15. születésnapját a német happy metal zenekar

Október 11-én ér Budapestre a német Freedom Call születésnapi turnéja: a dallamos power metal zenekar immáron 15 éve aktív, és mozgalmas pályafutása során kiérdemelte a „Világ legvidámabb metalbandája” címet is. Az évforduló apropóján idén egy különlegességekkel kiegészített válogatás albumot is kiadott a csapat, így a Club 202-ben tartandó koncerten is slágerparádéra számíthatunk, a hazai Demonlord és az Invader felvezetését követően.

A Freedom Call sikertörténete még 1998-ban kezdődött. A Chris Bay énekes-gitáros köré szerveződött zenekar már a debütáló, Stairway To Fairyland című albumból is több mint 35.000 darabot adott el. Ezt a Crystal Empire című második lemezzel rögtön túl is szárnyalták, köszönhetően az időközben lebonyolított számos koncertnek, többek között Saxon és az Edguy oldalán, vagy éppen a Wacken Open Air fesztiválon. A második lemez után több mint két hónapig járték a kontinenst, s az elmúlt másfél évtizedben játszottak már közös turnén a Hammerfallal és a Blind Guardiannel is - 2010 óta pedig saját turnékat is bonyolítanak.

A csapat eddig összesen hét stúdiólemezt készített, és két koncertfelvételt is kiadott. Rendkívül dallamos, lendületes dalaikat sokszor hívják „happy metalnak”, és a zenekar nem is tagadja, hogy rászolgált a „Világ legvidámabb metalbandája” címre. A tavalyi lemezt követően idén egy válogatás albumot adtak ki: az Ages Of Light című duplalemezes gyűjtemény a zenekar 15 éves fennállását hivatott megünnepelni.

A 18 dalt tartalmazó első lemez csak a legnagyobb slágereket tartalmazza, a Masqueraded című bónusz lemezen pedig különleges feldolgozásokat találunk: a csapat hat jól ismert dala ska, reggae, rocky, tábortűznél pengetős és szving hangszerelésben köszön vissza. „A feldolgozásokkal az volt a célunk, hogy inspiráljuk a zenészeket és zenekedvelőket szerte a világon: készítsék el valamelyik dalunk személyes, általuk kitalált verzióját, és küldjék el nekünk – mondta el a különleges kiadványról Chris Bay. A Rockin' Radio rocky-verzióját például itt láthatjuk: http://youtu.be/Iue-BNt6W4c

A válogatás lemez nemcsak az elmúlt hét album legjobb dalait gyűjti össze, hanem a régi tagokat is összehozta. Ennek köszönhetően Chris Bay énekes és Lars Rettkowitz gitáros mellett három dobos: az alapító Dan Zimmermann, továbbá Klaus Sperling és Ramy Ali is hallható. Szerepel az egykori gitáros, Cede Dupont is, basszusgitáron pedig Samy Saemann mellett felbukkan a korábbi bőgős, Ilker Ersin is, aki a legújabb hírek szerint állandó tagként tér vissza idén ősszel. „Remek mulatság volt a régi és új barátokkal közösen ügyködni a stúdióban, mert a már megszokott Freedom Call dalok új köntöst kaptak ezáltal” – emlékezett vissza Chris Bay.

Az idei év eddig főleg az ünnepléssel telt, ami turnézást jelentett – ennek keretében most ősszel, október 11-én érkeznek Budapestre, ahol a Club 202-ben játszanak majd. Mindemellett már elkezdődött a soron következő lemez készítése is: a friss hírek szerint az album a Beyond címet kapja majd.

A budapesti koncerten a szintén bő másfél évtizede működő Demonlord, hazánk egyik legjobb power metal zenekara is játszik majd, csakúgy mint a 2005 óta egyre aktívabb undergound metal banda, az Invader.

a Concerto Music bemutatja: Ages of Light Tour 2013
2013. október 11., péntek 19 óra
Budapest, Club 202
Freedom Call, Demonlord, Invader koncertek
Belépő: 2000 Ft A koncert napján 3000 Ft.
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu/
http://www.freedom-call.net/
http://www.demonlord.hu/
http://www.invader.hu/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/172671392880278/