Budapesten koncertezik az Evanescence

Evanescence

Hosszú várakozás után végre Budapestre látogat az előző évtized egyik legnagyobb jelentőségű rockzenekara, az Evanescence. Az Amy Lee vezette formáció legnagyobb érdemét pedig az állandó megújulás mellett abban érhetjük tetten, hogy a banda úgy tudta kivezetni a nu-metalból a mainstream rockzenét, hogy az közben megtartotta annak súlyát és mélységét is.

A 2000-ben alapított zenekarnak a zongorista/énekes Amy mellett a gitáros Ben Moody volt a másik legszilárdabb bástyája, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a Wind-Up kiadó figyelme, amely az áttörést meghozó debütálás, a több millió példányban elkelt Fallen megjelenéséhez vezetett. Ben zenei érzéke és Amy dallamokba kiírt érzékenysége olyan hangzást hozott létre, amelyre korábban nem volt példa, hiszen a Fallen úgy tudta újraértelmezni az akkorra már lecsengő nu-metal elemeket, hogy azok nem voltak közhelyesek és unalmasak, Amy orgánuma pedig új lehetőséget kínált az akkorra már feltörekvő, női énekessel kiálló zenekaroknak.

Elvégre nem volt szükség sem teatralitásra, sem önmarcangoló merengésre ahhoz, hogy a dalszövegeken túl az előadásmódból is olyan keserédesség sugározzon, amely átélhetősége miatt bárkit képes megérinteni, magával ragadni. Az igazi változást a második nagylemez, a The Open Door hozta meg, amely már Ben nélkül készült el: ez magyarázza a személyes hangvétel előtérbe kerülését, ami alkalmasint csak felerősítette a korábban is fel-felbukkanó gótikus színezetet.  Az album kiadását követően a banda Budapestre is ellátogatott, igaz, akkor csak a Good Enough videoklipjéhez forgattak pár jelenetet a fővárosunkban. A legnagyobb munka azonban így is a tavaly megjelent, a banda nevét magán viselő kiadványt előzte meg, ugyanis a 2009 óta készülő felvételek Amy előzetes nyilatkozatai alapján is erőteljesebb, izgalmasabb hangzást sejtettek, amit a végeredmény igazolt is.

A The Open Door sejtelmességét ismét felváltották azok a gitárcentrikus elemek, amelyek a Fallen világát határozták meg, nem is beszélve az alkalmi elektronikus betétekről, hiszen ezek a háttérből is képesek voltak visszaállítani azt a hangvételt, amivel egy egész világ fogadta a szívébe a zenekart. Ezért is örömteli, hogy most, három különböző, ám markáns karakterű kiadvány után láthatjuk vendégül a formációt a PeCsa Music Hallban, hiszen az esemény nemcsak a nyár, hanem az év egyik legfontosabb fővárosi koncertje lesz, amely méltán igazolja majd, hogy a rajongók kitartó és feltétlen bizalma a zenekarral szemben nem véletlenül volt képes ugyanazon a lángon égni az elmúlt tíz évben.

Jegyárak:

  • 7.500 Ft (elővételben)
  • 8.500 Ft (a koncert napján)

Jegyelővétel: