Black Flag Tour 2012: Ektomorf, Privilege of Approval, Sold for Evil

Ektomorf

Idén már tíz éve, hogy első angol nyelvű anyagával jelentkezett az Ektomorf, azonban 2012 nem csupán a Felüvöltök az égbe évfordulójáról szól Farkas Zotyáék számára, hiszen – amennyiben ide számoljuk a Romok alatt-ot, valamint a zenekar nevét viselő kiadványt, és figyelmen kívül hagyjuk a tavalyi akusztikus lemezt – a banda tízedik albuma, a Black Flag is augusztus végén látott napvilágot. Ennek alkalmából ismét Európa-turnéra indul a német nyelvterület egyik legnépszerűbb törzsi groove metal bandája, mely három év után ismét érinti hazánkat is egy klubkoncert formájában.

Persze a banda leghűbb rajongói az elmúlt két évben a Hegyalján is elcsíphették a thrash metal (na meg a cigány kultúra) gyökereiből indult formációt – nem is beszélve az MR2 Petőfi Rádióban rögzített Akusztik-adásról, ahová szintén bejuthattak a legelszántabbak –, azonban a jelenlegi koncertnek a klubbuli hangulata éppúgy biztosít kiemelkedő apropót, mint a friss album dalai, amelyek hangzásáról ismét Tue Madsen (The Haunted, Mnemic, Cataract) gondoskodott.

Ennek érdekessége azonban az, hogy a banda megvendégelte Mezőkovácsházán a dán hangmérnököt, aki így végig nyomon követhette a formáció saját stúdiójában zajló felvételeket. A végeredmény pedig a külföldi kiadóknál megjelent kiadványok közül talán a legizgalmasabb, hiszen a groove-párti, mélyre hangolt szerzemények ismét annyi hatásból – és ami jelen esetben a legfontosabb: dühből – táplálkoznak, amilyenről a Testvérdalra és a Sunto Dél Mulóra esküdő old-school rajongók talán álmodni sem mertek volna.

Természetesen az elmúlt évtizedben megszokott Ektomorf-hangzás elemei és belső arányai most is adottak, de ha belegondolunk, hogy ez juttatta el a srácokat többek között a With Full Force, a Wacken, vagy épp a Nova Rock fellépői közé, talán nem is lepődünk meg azon, ha a ’Hajós koncerttől leginkább ugrálást, közönséggel együtt ordítást és magas hangerőt várhatunk. Ennél többre pedig aligha lehet szükség.