Beyoncé lett az MTV VMA első díjazottja

A nyolc díjra jelölt Beyoncé augusztus 24-én már biztosan győztesként vonul majd az MTV VMA színpadára. Az énekesnő kapja ugyanis idén a Michael Jackson Életmű-díjat, amelyet korábban olyan világsztárok vehettek át, mint David Bowie, Madonna, vagy éppen a Rolling Stones. Beyoncé negyedik alkalommal teszi már tiszteletét a VMA-n, ahol az R&B királynőjének legismertebb dalai élőben csendülnek majd fel.

Beyoncé karrierjét a 90-es évek egyik legismertebb lányzenekarában, a Destiny’s Childban kezdte el, amely napjainkig 60 millió lemezt adott el világszerte. Az énekesnő ezután szólókarrierbe kezdett, és azóta is a világ egyik legnépszerűbb és legkeresettebb énekesnője. Rengeteg világsláger fűződik a nevéhez, mint Single Ladies vagy a Halo, amelyeket milliók dúdoltak együtt a sztárral. A 32 éves híresség nemrégiben azzal hívta fel a figyelmet, hogy új albumát saját magáról nevezte el, a Beyoncé című lemezen 17 dal szerepel. A Forbes a világ legbefolyásosabb énekesnőjének választotta 2010-ben, most pedig az MTV díjazza a kultikus előadót.

A Michael Jackson Életmű-díjat az a zenész kaphatja meg, aki karrierjével jelentősen befolyásolta az MTV nézőinek ízlését, és a csatorna zenei kínálatát. Beyoncé eddigi karrierje során 11 Video Music Awardot vihetett haza, ezzel pedig az MTV gálájának egyik legsikeresebb előadójává vált.

Augusztus 24-én ismét a legmenőbb és legismertebb zenészeké lesz a terep az MTV VMA-n, ahol élőben lép majd fel Usher, Ariana Grande, a 5 Seconds of Summer, a Maroon 5 és persze Beyoncé is. A rajongók addig is a www.vma.MTV.com weboldalon adhatják le kedvenceikre szavazataikat.