Barba Negra Track nyitó a Paddy and the Rats-szel

Első budapesti koncertjét adja idén a Paddy and the Rats. Persze, a december óta eltelt idő sem pusztán a láblógatásról szólt a zenekar számára.

„A január pihenéssel telt, mint mindig, februárban azonban már koncerteztünk vidéken” - meséli Paddy. – „A március pedig egy új projekt építéséről szólt. Nagyon sok rajongónk van már az USA-ban, de még sosem játszottunk ott, ezért elhatároztuk, hogy megpróbálunk menedzsmentet találni a tengerentúlon is, hogy minél hamarabb megvalósuljon egy ottani lemezkiadás és turné. Úgyhogy márciusban útra keltünk Seamussel és elmentünk Austinba az SXSW Fesztiválra, ahol nagyon sok kiadó, koncertszervező és menedzser is megjelenik. Ott próbáltuk a zenekart megismertetni ezekkel az emberekkel. Elég jól is sikerült a dolog, és már több vonalon elindultak a tárgyalások a zenekar jövőjével kapcsolatban.”

Természetesen Magyarországot sem hanyagolja a csapat, nagyon sok városban bemutatták már a tavaly ősszel megjelent Lonely Hearts Boulevard című albumot.

„Nagyon jó koncertek voltak februárban. Szinte mindenhol teltház volt és azt láttuk, hogy ismerik és nagyon szeretik az emberek az új dalokat. Úgyhogy most nagyon fel vagyunk pörögve, hogy Budapesten is leteszteljük a lemezt úgy, hogy már volt ideje tüzetesen megismerni a közönségnek a dalokat.” – mondja Paddy.

A Barba Negra Track egyébként évek óta állandó fellépő helye a zenekarnak.

„Nagyon szeretjük a helyet, elsősorban azért, mert ha ott játszunk, az azt jelenti, hogy itt a jó idő, itt a nyári sörözések ideje és büntetlenül lehet anélkül alsógatyában rohangálni a koncert után, hogy ne kapjunk tüdőgyulladást” – nevet Paddy. – „Mindemellett ez az egyik legprofibb hely Magyarországon, brutál színpaddal, remek hang- és fénytechnikával, ami azért nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a közönség minőségi koncertet kaphasson.”

A nyárnyitóra pedig megújul egy kicsit a zenekar műsora is.

„Leginkább a vizuális újításokra fektetjük most a hangsúlyt. Lesz sok, új színpadi kellék, rumoshordók, hajókormány, kalózzászló. Szeretnénk olyan hatást kelteni, mintha tényleg egy hajón játszana a zenekar. Rásegítünk erre a dologra majd vizuális effektekkel is.” – sorolja a frontember.

Paddy and the Rats – Barba Negra Track nyitókoncert
2016. április 30.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1502822406692146/