Az év első nagylemeze először élőben az Akváriumban

Egy zenekar karrierjének talán legizgalmasabb pillanata, amikor “beindul a szekér” és erős lendületet vesz a sikerhez vezető emelkedőn. A Lóci Játszik zenekar három éve alatt már egyértelmű jelek mutatták, hogy itt valami készül, hiszen Csorba Lóci névadó frontember a VAN című mozi filmzenéjével megalapozta a közönség és a szakma figyelmét. Ezt követte a Ki Mit Tube és a Cseh Tamás Program elismerése, egy sikeres közös turné a Margaret Islanddel, majd tavaly a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíja.

- Fantasztikus élmény amikor a koncerteken tetten érhető az a pillanat, hogy a közönséggel együtt rezgünk. Ez egy oda-vissza működő folyamat, a dalok egyre fokozzák ezt a hangulatot és úgy érzed megállíthatatlan vagy. Az új lemezről játszott számok is sokkal inkább bulizósak, így gyakori, hogy az első szám végén már táncol a közönség. Ez feltehetően azért is van így, mert az új Krokodil című album, az elmúlt másfél év, turnézással és koncertezéssel teli időszakában íródott. Ezeken a dalokon rajta van az együttes minden tagjának keze nyoma, de hangosabb is lett, mint a “Hadd legyek arról híres” lemez. Itt több a bugi, a riff, a szóló – mondja Csorba Lóci.

A telt házas A38 és dupla Gozsdu koncertek mellett tavaly minden jelentős Fesztiválon felléptek, majd ősszel Lóci a tévében, a Dalfutárban is bemutatkozott zeneszerzőként. A tavalyi nagykoncerten Hajós Andrással énekelt egy színpadon az Akváriumban, most Fluort hívta el Lóci vendégnek.

- Szuper élmény volt a Dalfutár, mert mindenki felszabadult volt, jófej és nyitott az együttműködésre. Fluorral hamar felvettük utána a kapcsolatot, és mindkettőnknek megfordult a fejében, hogy az Összetörve is jó megszólaljon akusztikus formában. És ha már a nyitottság megvolt, meghívtuk vendégnek a lemezbemutatóra! De nem feledkeztünk meg “állandó játszótársunkról” Szederről sem, és Eszes Vikit is “leigazoltuk” egy szám erejéig a The Couple-ből. Az est előzenekara pedig a Magidom lesz - így válik teljessé a márciusi Krokodili.

2017 legelső albumát mondhatja magáénak a zenekar, hiszen a szilveszteri pezsgődurranással egyidőben megjelent digitálisan a zenekar második lemeze, melynek a KROKODIL címet adták, teljesen indokolatlanul. A március 11-i Akváriumos lemezbemutató koncertre azonban CD formátumban is elérhető lesz Lóciék hüllője, amin helyet kapott a rádiókból már régóta ismert sláger, a Nem táncolsz jobban!

A zenekar facebook-oldalán egy “tárlatvezetés” keretében sztoriznak az új dalokról, és így tulajdonképpen az albumhoz kapunk egy “rendezői/szerzői” változatot, élménybeszámolót is.

Aki március 11-én elmegy a Lóci Játszik koncertre, az garantáltan rajongóvá válik.