Az A38 Hajó bemutatja: The Levellers

The Levellers

Október 12-én a brit folkpunk legjelentősebb zenekara, a brightoni Levellers lép fel az A38 Hajón. A több mint húszéves együttes kontinensturnéján legújabb, egészen frissen megjelent nagylemezét, a Static on the Airwavest mutatja be. Akik ott voltak, emlékezhetnek, hogy három évvel ezelőtt a zenekar az A38 Hajó fennállásának egyik legjobb koncertjét adta – nem kérdéses, hogy ez most sem lesz másként.

Remekül példázza ezt a legfrissebb album, a Static on the Airwaves is, aminek már címadása is sokatmondó. A lemezről kimásolt első kislemezes dalt, a We Are All Gunment a tagok úgy jellemzik, „mintha a Kinks és Bob Dylan találkozna a Subhumansszel” - és közben a legszebb Levellers-hagyományokat követi. Politikus, punkos, folkos, himnikus és slágeres: ez az új, az A38-on is bemutatásra kerülő Levellers-lemez, minden adott tehát egy újabb felejthetetlen koncerthez.

A Levellers azon kevés zenekar közé tartozik, amiket nem korrumpált a siker. Az elmúlt húsz év alatt több mint egymillió lemezt adtak el, miközben három milliónál is több ember előtt játszottak, és tizennégy daluk került fel a harmincas angol toplistára. A tagok ezt a punkzenekarhoz képest elképesztő sikert saját függetlenségük megőrzésére használták. Saját stúdió, saját kiadó, Beautiful Days néven saját alapítású fesztivál: erejük, energiájuk változatlan, és nagyon kevesen tettek annyit a rock függetlenségéért, eredeti, lázadó szellemének megőrzéséért, mint a Levellers tagjai. Bár a kilencvenes évek első fele alaposan megterhelte a zenekart, 1994-re rendeződött a helyzet: a Levellers fellépése a Glastonbury fesztiválon minden idők egyik legnagyobb sikerét hozta a rendezvény és az együttes számára. A kommunisztikus pénzügyi rend is meghozta a gyümölcsét: a Levellers megvásárolt egy brightoni gyártelepet, a Metwayt, ahol nagyszabású kulturális-zenei komplexumot rendezett be, stúdióval, próbatermekkel, bárral, klubhelyiséggel. A Metway azóta is a brightoni független kultúra központja, számtalan zenekart segített karrierhez.

A brit folk-punk hullám máig vezető együttese a nyolcvanas évek végén, a Thatcher-korszak csúcsán robbant be a köztudatba, és a korszellemet telibe találva egy egész nemzedék identitását és véleményét képviselte a hatalommal szemben. A hatalmas siker kulcsa a szókimondó szövegekben rejlik, amelyek erőteljes, sodró zenével párosulnak. A Levellers időtlen ereje abból fakad, hogy sohasem veszített abból, ami: az energiától duzzadó koncertek, kiváló szövegek és a tudatosság, hogy mit miért csinálnak, mi ellenében, s mi mellett foglalnak állást. Az előzenekar, a klasszikus ír kocsmazenét játszó Finnegan's Wake nevét (James Joyce híres regényének címével egyetemben) a whiskeytől feltámadó jómunkásemberről szóló ballada után nyerte. Ez nagyjából pontosan le is írja az együttes által teremtett hangulatot: csak úgy röpködnek a heves reelek és feszes jigek, teljesen akusztikusan, hatalmas lendülettel és lelkesedéssel, igazi pubhangulatot teremtve.