Aranyra váltotta az ezüstöt Ella Eyre

Ella Eyre romantikus hangulatú Comeback című dala elsöprő sikert aratva első helyen végzett a Class40 listán. Rudimental-lal közös slágerét követően a gyönyörű brit popsztár végérvényesen bizonyította, hogy önállóan is megállja a helyét. A svéd énekesnő Tove Lo kezdetben Chernek és Icona Popnak írt dalokat, most pedig Habits című saját felvételével debütált. A hazai slágerek közül Fluor Tomi és Diaz új formációja, a Wellhello és a Rakpart tör egyre magasabbra.

Aranyra váltotta az ezüstöt Ella Eyre, a bájos és tehetséges énekesnő Comeback című felvétele első helyen végzett a piacvezető rádió slágerlistáján. A fiatal brit sztár a Rudimental-lal közösen készített Waiting All Night-nak köszönheti hírnevét, azóta azonban több sikeres kislemezdallal is jelentkezett. Vadonatúj slágerének klipje az „amerikai életérzést” jeleníti meg.

Tove Lo, a szárnyait bontogató svéd énekesnő nemrég jelentette meg debütáló albumát Queen of the Clouds címmel, ennek egyik kislemez dala a Habits (Stay High), amelynek hivatalos videóklipjét már több mint 54 millióan látták. A popsztár Likke Li és Avicii nyomdokaiba szeretne lépni, amire minden esélye megvan, hiszen a Habits a Class40 slágerlista 29. helyén nyitott. A gyönyörű dalszerző korábban olyan világsztároknak írt számokat, mint Cher, Icona Pop vagy a Girls Aloud.

Fluor Tomi új formációban is bizonyít. A magyar előadók dalai között egyre nagyobb népszerűségnek örvend ugyanis a Wellhellotól a Rakpart, amely a héten négy helyet javítva 23. helyen áll a Class40-en. A vadonatúj formáció a hazai élet két népszerű képviselőjéből Fluorból és Diazból áll, akik közel 9 éve ismerték meg egymást egy Animal Cannibals által szervezett táborban, Diaz azóta több dalt  is készített Fluornak. A sok pozitív visszajelzés és a kellemes közös munka után egyértelmű volt számukra, hogy együttműködésbe kezdenek. A Rakpart zenéjéért Diaz a felelős, a szöveg pedig Fluor fejéből pattant ki.

hely mozgás előadó cím
40 áll!! Lily Wood & The Prick and Robin Schulz Prayer In C 
39 esik Taylor Swift Shake It Off
38 esik Kállay Saunders Juliet
37 esik The Script Superheroes
36 esik Bedouin Soundclash Brutal Hearts (FlicFlac Edit)
35 javít Tokio Hotel Love Who Loves You Back
34 esik Jess Glynne Right Here 
33 ÚJ!! Parra For Cuva Feat. Anna Naklab  Wicked Games
32 esik MAGIC! Rude
31 javít Fritz Kalkbrenner Back Home
30 javít One Direction Steal My Girl
29 ÚJ!! Tove Lo  Habits (Stay High)
28 esik Chromeo Jealous (I Ain't With It)
27 javít Calvin Harris Feat. Ellie Goulding Outside
26 esik Lenny Kravitz The Chamber
25 esik Katy Perry  This Is How We Do 
24 esik Calvin Harris Feat. John Newman Blame
23 javít Wellhello  Rakpart
22 javít One Republic  I Lived
21 esik David Guetta Feat. Sam Martin  Lovers On The Sun
20 áll!! Pitbull Fireball
19 javít Zsédenyi Adrienn Hány percet élsz 
18 javít Ed Sheeran Thinking Out Loud
17 esik MKTO Classic
16 javít Avicii  The Days
15 javít Intim Torna Illegal Örökké 
14 javít Maroon 5  Animals
13 esik Sam Smith I'm Not The Only One
12 javít Newik Feat. Berkes Olivér GoodBye
11 javít Take That These Days
10 esik Michael Jackson A Place With No Name 
9 esik James Blunt When I Find Love Again
8 áll!! Robin Schulz Feat. Jasmine Thompson Sun Goes Down 
7 esik Ákos Igazán
6 esik Duke Dumont Won't Look Back
5 javít Olly Murs Feat. Travie McCoy Wrapped Up
4 esik Compact Disco  Ms. Right
3 javít Sam Smith Restart
2 esik Meghan Trainor All About That Bass
1 javít Ella Eyre Comeback