A ZP-ben mutatja be új lemezét az Auróra

Auróra

Az 1983-ban alakult, ma már kultikusnak számító Aurórát valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, aki kicsit is járatos a hazai punk zene történetében. A banda idén töltötte be 30. életévét, ám ennek ellenére a trió aktívabb, mint valaha. Karrierjük legjavát felölelő dupla válogatáslemezük megjelenése után nemrég új albummal jelentkeztek, „Még nem ez a tréfa vége” címmel, amit egy nagyszabású koncert keretében mutatnak be a budapesti közönségnek szeptember 7-én, szombaton este, 20 órai kezdettel a Zöld Pardonban.

- Nagyon nagy örömmel tölt el minket, hogy ennyire jók a visszajelzések az új anyaggal kapcsolatban, úgyhogy a nyári 30 éves jubileumi koncertsorozatot folytatva, egy lemezbemutató turné keretében járjuk majd az országot. Ennek a körútnak budapesti állomása a Zöld Pardon lesz, ahol egy igazi nagyszabású bulival várjuk majd a fővárosi közönséget. A programunk szerves részét az új lemez anyaga képezi majd, de természetesen az elmaradhatatlan Auróra himnuszok is felcsendülnek majd, hiszen a 30 év esszenciáját igyekszünk beépíteni a műsorba. Valamint készülünk még egy érdekességgel is, ugyanis terveink közt szerepel egy akusztikus lemez elkészítése, melynek során több olyan Auróra dalt is átültetünk unplugged formába, amik az utóbbi időben nem voltak hallhatóak a koncertjeinken. A buli végén ebből is adunk majd egy kis ízelítőt, úgyhogy egy igazán hosszú, színes programra számíthat mindenki, aki ellátogat a ZP-be szeptember 7-én, szombaton este 20 órától. - mondta el Vigi, a csapat énekes/gitárosa.

A punk és a rockzene szerelmesei az Auróra koncertet követő héten sem fognak unatkozni, hiszen szeptember 10-én, kedden a Zorall, szeptember 13-án, pénteken pedig a HétköznaPI CSAlódások csap majd a húrok közé, este 20 órai kezdettel, a Zöld Pardonban.

Az Auróra koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.