A ZP-ben adja első önálló nagykoncertjét az Ivan & The Parazol

Ivan & The Parazol

Bár rövid, mindössze három éves fennállása óta rengeteg koncertet tudhat háta mögött, és az utóbbi időben a fesztiválok állandó fellépőjévé is vált, most először ad egész estés nagykoncertet a fiatalok új kedvence, az Ivan & The Parazol. A ’60-as és ’70-es évek legjobb hagyományait őrző, mégis mai lüktetésű, energikus rockzenét játszó csapat egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tizen- és huszonévesek közt, dalaikat előszeretettel tűzi műsorára a Petőfi Rádió, debütáló albumuk pedig kitűnő értékeléseket kapott a kritikusoktól is.

A zenekar izgatottan és lelkesen készül a ZP-s bulijára, melynek során először mutathatják meg magukat a nagyközönségnek egy önálló koncert keretében augusztus 29-én este 20 órai kezdettel.

- Az első és legfontosabb dolog a Zöld Pardonos bulival kapcsolatban, hogy a banda története során először készülünk egy ennyire nagyszabású, egész estés, önálló, minden eddiginél egységesebb és átfogóbb, csaknem másfél órás koncerttel. Több újdonság és meglepetés is várható az este során, az egyik ezek közül a Don’t Wanna Die című vadonatúj számunk premierje, ami az előreláthatólag 2014 telén megjelenő, második albumunk előfutára lesz. Továbbá egy különleges feldolgozással is színesítjük a programunkat, mégpedig egyik legnagyobb kedvencünk, a Beatles egyik legendás dalával. Ennek az apropóját a gombafejűek iránti rajongásunk mellett az adta, hogy John, Paul, George és Ringo napra pontosan 47 évvel a ZP-s buli előtt, 1966. augusztus 29-én adta az utolsó koncertjét a San Franscisco-i Candlestick Parkban, és ezt a dátumbeli egyezést egyszerűen nem hagyhattuk szó, illetve ez esetben dal nélkül. Ám hogy melyik is lesz az a Beatles sláger, amit erre az estére felveszünk a repertoárunkba, az egyelőre maradjon meglepetés – mondta Vitáris Iván, a banda énekese.

Augusztus 29-én, csütörtökön 20 órától a Zöld Pardonban úgyis minden kiderül, ahol természetesen az Ivan & The Parazol bemutatkozó lemezének slágerei is felcsendülnek majd. A koncertre a belépő 400 Ft-ba kerül.