A Supertalentben is aranygombot ért az InFusion Trio produkciója

A Got Talent vetélkedő történetének legnagyobb bravúrját érte el az InFusion Trio tegnap este: 2 héttel az után, hogy a Hungary’s Got Talentben aranygombbal, egyenes ágon jutottak be az élő adásba, ugyanezt megismételték a német Supertalentben is! Ilyen a műsor történelmében még soha nem volt!

De vajon hogyan jött az ötlet, hogy a fiúk mindkét versenyen elinduljanak?

„Édesanyám már évek óta nézi a német RTL-en futó Supertalent című műsort.” – meséli Weisz Nándor dobos-énekes. – „Legalább 3 éve bombázott már engem, hogy nevezzünk, mutassuk meg magunkat, mert ő biztos benne, hogy imádni fognak minket! Sokáig tiltakoztam, de aztán volt egy olyan időszak, amikor az itthoni fellépések nem akartak összejönni, idegenkedtek a megrendelők, hogy mi is ez, így gondoltam egyet és beneveztem magunkat. A többieknek már csak akkor szóltam erről, amikor behívtak minket a válogatóba. Bebizonyosodott tehát, hogy az anyai ösztönökre hallgatni kell! (nevet)”

Természetesen a zenekar nem élt vissza a műsorkészítők bizalmával sem.

„A Hungary’s Got Talentbe már bejutottunk, amikor érkezett az email a németektől, hogy ott is beválogattak minket. Innentől nyílt lapokkal játszottunk mindkét csatorna felé, tisztáznunk kellett, hogy egy másik ország showjában is indultunk, és engedélyezték is.” – mondja Nándi.

A két országban ugyan különböző közönség fogadta őket, és ők maguk is másnak érezték az előadásukat, egy azonban biztos: mindkét közönséget és zsűrit, de még a stábot is levették a lábukról.

„Külföldön mindig eggyel izgalmasabb játszani, mivel nem hazai pálya, nem olyan biztos a dolgában az ember” – magyarázza Simkó-Várnagy Mihály csellista. – „Hál'Istennek a német közönség eddig is nyitott és érdeklődő volt, ez most sem volt másképp. A zsűri pedig először csodálkozással majd érdeklődéssel fogadta a műsorunkat, és ennek hangot is adott! (nevet)”
„Nagyon bírtam azt, ahogy a stáb foglalkozott velünk”
– teszi hozzá Farkas Izsák hegedűs. – „Mindenki sietett, sürgött-forgott, de hozzánk mindig higgadtan, mosolyogva szóltak. A technikai stáb le volt nyűgözve a hangcuccunktól, mondták is, hogy ’Ó de jó, innentől nekünk nincsen dolgunk’! Persze akadt egy kis izgalom is, mert a hangtechnikusunk beállás után kint hagyta a keverőként funkcionáló iPadet a buszban, mi meg bepánikoltunk, amikor 30 másodperccel a fellépés előtt nem láttuk a kezében, de végül minden rendben volt és óriási élmény volt kimenni a színpadra és játszani egy nagyot!”

A Supertalent tegnapi adása itt visszanézhető: http://www.rtl.de/cms/das-supertalent-2015-inka-bause-drueckt-den-goldenen-buzzer-fuer-infusion-trio-2517286.html