A Patkányok visszatérnek a Kobuciba!

Nem, nem azok a patkányok, hanem a Paddy and the Rats. Az ír kocsmapunk hazai helytartója hosszú idő után játszik újra a kedvelt óbudai koncerthelyszínen.

„Régebben sokat játszottunk a Kobuci Kertben és mindig kiváló volt a hangulat, többször még zuhogó esőben is. A nyáron leginkább a Budapest Parkban és a Barba Negra Track-ben játszottunk, de most visszatérünk a Kobuciba! Ennek a helynek van egyfajta sajátos hangulata, ami már hiányzott nekünk.” – mondja a zenekar gitárosa, Joey MacOnkay.

A csapat egyébként igen dolgos nyarat tudhat maga mögött, bár ez az immár öt éves zenekarnál egyáltalán nem ritkaság.

„Kiváló nyarat zártunk, minden nagyobb hazai fesztiválon játszottunk, emellett felléptünk pl. Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, Olaszországban, Lengyelországban és Németországban is. Elég zsúfolt volt a program, de sikerült egy új dalt rögzítenünk, a That's My Nature-t, amit nemrég az MR2 is elkezdett játszani!” – mesél a gitáros.


A munka pedig nem áll meg továbbra sem.

„Még van néhány fellépésünk szeptember közepéig, utána elmegyünk mi is nyaralni, pihenni 3 hétre. Októberben indul az őszi turné, először Oroszországban, Szentpéterváron és Moszkvában játszunk, majd jövünk haza és itthoni klubokban folytatjuk. De még az ősz folyamán megyünk Németországba és Olaszországba is.” – teszi hozzá Joey.

És hogy mire számítson, aki eljön a Kobuci Kertbe?

„Az új táncshow-nkkal készülünk, ahol minden tag bemutatja a tánctudását.” – nevet a gitáros.

Paddy and the Rats
vendég: The Scarlet
2014. szeptember 8. 19.30
Kobuci Kert, Budapest, III. Fő tér 1.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/329702320539298/