4 hét múlva Peter Gabriel Budapesten lép fel

Peter Gabrielt a legendás Genesis alapítótagjaként pár éve már beválasztották a Rock And Roll Hall Of Fame-be, de a mai napon, április 10-én másodszor is beiktatják a rockzene halhatatlanjai közé, ezúttal már csaknem négy évtizedes szólókarrierjének elismeréseképp. A New York-i Barclays Centerben zajló gálán az angol énekes néhány dal erejéig színpadra is lép azokkal a zenészekkel, akikkel aztán a következő hetekben egy újabb európai turnészakaszra indul, és május 6-án a BudapestArénába is elér. Lássuk hát, kik is ezek a zenészek – és derüljön ki az is, kiktől várhatjuk az előzenekari produkciót!

A Back To Front nevű koncertkörútján Peter Gabriel ugyanazokat a muzsikusokat vette maga mellé, akikkel a So lemez korabeli turnéján, 1987-es is járt már Budapesten. A legnagyobb név köztük az 1946-os születésű amerikai basszusgitár-virtuóz Tony Levin, aki már több mint ötszáz lemezen játszott, de leginkább Garbriellel fonódott össze pályája: az énekest szólókarrierje legeleje óta kíséri. A legendás prog-rock együttesnek, a King Crimsonnak a tagságát is erősítette. Peter Gabriel és a King Crimson mellett Levin a saját projektével, a tízhúros Chapman Stick nevű csodahangszerre épülő Stick Men trióval is járt már Magyarországon.

Az 1956-os születésű David Rhodes angol gitáros-vokalista a Random Hold együttes frontembereként már a hetvenes évtized végén is turnézott együtt Peter Gabriellel, és a nyolcvanas évek hajnala óta a leghűségesebb zenészének számít Tony Levin mellett: 2004-ig az énekes minden lemezén és turnéján szerepelt. Ő is vállalt session zenészi munkákat neves előadóknál: a nyolc évek második felében a néhai Roy Orbison, Paul McCartney, Youssou N'Dour és a Talk Talk lemezein is feltűnt, de még a francia pop nagyasszonyával, France Gall-la is dolgozott.

A világ egyik leghíresebb session zenészének számító elefántcsontparti származású francia dobos, az 1958-as születésű Manu Katché karrierje épp az 1986-os So albummal robbant be, és a következő két évtizedben Stingnek is ugyanolyan meghatározó kísérője lett, mint Peter Gabrielnek, de Joni Mitchell-lel és Jan Garbarekkel is sok lemezt rögzített. Számos megbízatása között dobolt a Dire Straits 1991-es utolsó stúdióalbumán is, majd 1992-től szólókarriert is kezdett, előbb rockos, majd a kétezres évektől már jazz vonalon.

A fenti három zenésszel ellentétben az 1953-as születésű amerikai billentyűs David Sancious nem vett részt a So stúdiómunkálataiban, de az album 1987-től induló turnéján már ő is kulcsszerepet kapott, és a következő másfél évtizedben az énekes mindegyik lemezén szerepelt . „A zenészek zenésze” – Peter Gabriel csak így emlegeti billentyűsét, aki a hetvenes évek első felében még Bruce Springsteen kísérőjeként az E Street Band tagjaként tűnt fel, de session munkái közepette az is megesett, hogy egyszerre Stanley Clarke, John McLaughlin és Billy Cobham társaságában zenélt.

Peter Gabriel a Back To Front turnéra újra összehívott régi zenésztársak mellé két fiatal svéd vokalistanőt is felvett, akik saját jogukon is elismert dalszerző-előadók hazájukban: Linnea Olsson csellista-énekesnő és a zongora mellett több más hangszeren is játszó Jennie Abrahamson. A vokálozás mellett a lányok hangszeres tudásukkal is hozzájárulnak a produkcióhoz: a szőke Linnea például a Why Don't You Show Yourself című kiadatlan új dalban csellózik, a barna hajú Jennie pedig 12 húros gitáron is penget a Solsbury Hill című régi slágerben – sőt Peter Gabriel kétórás programja előtt az előzenekari poszton is ők ketten lépnek fel egy 20 perces kis műsorral, saját szerzeményeikkel.

A május 6-i, budapesti Peter Gabriel koncertre jegyek korlátozott számban még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában.