30Y Brass n’ Roll – Szentimentálé másként a Dürer Kertben

30y

Hogy miben különbözik ez a Szentimentálé, a többitől? Mint minden fellépésük, más és más módon épül fel, az előadás helyszínéhez igazítva. Az eddigi helyszínek bizonyos szinten kötött lehetőségekkel szolgáltak, viszont a Dürer Kert jóval több játékra és szabadságra ad lehetőséget; a színpadot és a közönségteret is egy érdekes játéktérnek foghatjuk fel, amelyben a 30Y zenekar és a vendégzenészek közösen alkotják meg a Brass n’ Roll fogalmát.

A zene most poposabb köntösben lesz tálalva, a kiemelt vendégzenekar pedig a Symphonic Brass Quintet (akik tavaly már bemutatkoztak a Dürerben), további vendégek: Csalló Roland (klarinétművész), Szűcs Krisztián Qka (trombitaművész), Egyedi Péter (Óriás, IHM – gitár, ének). 

A vizuál szintúgy eltérő lesz, hiszen reflektál az adott helyre és az adott zenei kontextusra és annak megfelelően alakítja ki azt a látványvilágot, ami megjelenik a koncerten. (A projection mapping technológával dolgoznak, melynek a lényege, hogy az adott felületen különböző tereket tud képezni!)

Elővételes jegyek már kaphatók a Dürerben és a Wave-ben!