Vasalótartóból is lehet madártoll

Az eddig színházakban és képes könyvekben látott lovag történetének első rajzfilmes moziváltozata, s vele együtt Rozsdalovag élethű mása megérkezett Magyarországra. Utóbbi az Uránia Nemzeti Filmszínházban debütált, fémhulladékból készített robotok, valamint újrahasznosított tárgyak kiállításának kíséretében. Rozsdalovag folytatja körútját, december 6-án érkezik a Lurdy Moziba, ahol megunt játékokért kedvezményes mozijegyeket ad.

A Rozsdalovag c. animációs filmből kiderül, akkor is képes csodára egy szedett-vedett társaság, ha testük újrahasznosított háztartási eszközökből van összerakva. Ez ihlette az Uránia mozi minap rendezett eseményét, ahol a gyerekek fémhulladékból összerakott lovagok és robotok mellett olyan vasmadarakat csodálhattak meg, amelyek testét leszolgált háztartási edények, nyakát láncok vagy ágyrugók alkotják, tolluk pedig adott esetben kulcsokból vagy éppen vasalótartóból áll. A kreatív délelőtt arra ösztökélte a kicsiket, hogy engedjék el fantáziájukat és készítsenek maguk játékokat, eszközöket, sőt ajándékokat újrahasznosított anyagokból. Pici, ám annál szorgosabb kezek kreáltak például hűtőmágneseket csupa olyan hozzávalóból, amely már funkcióját vesztette.

Rozsdalovag tovább ösztönöz újrahasznosításra, de legalábbis megunt, vagy használaton kívüli dolgaink (élet)útjának átgondolására. December 6-án például a Lurdy Moziba látogat. Mikulásnapon 18 órától bárki 500,- Ft-ért nézheti meg a 3D animációs családi filmet, amennyiben december 2-6. között a helyszínen található Baptista Szeretetszolgálatnak lead egy cipődoboznyi játékot*. Érdemes hát átgondolni, hogy a kuka helyett mennyiféle opció szolgál arra, hogy hasznát vegyük, vagy adott esetben mások vegyék hasznát a számunkra már értéktelenné vált dolgoknak.

*Az akció a jegykészlet erejéig érvényes.