Vakmerő gyerek volt Kovács Áron és Jáksó Laci

Jáksó Laci játékaival gyakran az életét veszélyeztette, Kovács Áron már kisfiúként is élt-halt a motorokért, Rákóczi Feri pedig igazi mintagyerek volt. A Class FM népszerű rádiósai gyerekkoruk legmeghatározóbb pillanatait elevenítették fel. A Gyereknap közeledtével régi emlékeiről mesélt Jáksó László, Rákóczi Feri és Kovács Áron. A Class FM hírességei időutazásuk során eddig nem látott oldalukat fedték fel.

Jáksó Laci gyakran hozta a szívbajt a szülőkre, de életét is kockáztatta az áram közeli játékokkal.

Mélységesen otthonülő gyerek voltam. A lakásban azonban időnként kipróbáltam olyan építő játékokat, amikkel kis híján leégettem mindent.  Állandóan kísérleteztem. Volt, hogy kábeleket vezettem ki a konyhába, hogy ott rádiózhassak édesanyámnak, vagy éppen a 12 voltos csengőt kötöttem át a 220-ba, ami nagyon hangosan csengett, majd kigyulladt. Később mivel műszerésznek tanultam, akkoriban is többször megrázott az áram." – mesélt "rázós" kalandjairól a Jáksó TOP20 házigazdája.

Rákóczi Feri viszont igazi kisangyalként viselkedett.

"Halálosan jó gyerek voltam. Én tényleg kimaradtam a csínytevésekből. Egyszer belógtunk az igazgatónk épülőben lévő házába, de ez a legnagyobb rosszaság, ami eszembe jut." – mondta a Morning Show műsorvezetője.

Kovács Áron kisfia, hasonlóan az apukájához, imádja a csínytevéseket.

"Már gyerekkoromban is imádtam a motorokat. Alapvetően tizenhárom éves koromig csodagyerek voltam, a kamaszkorral azonban a bitangok útjára léptem. Egyszer a sulink mellett lévő minisztérium őrét a kukából kitúrt szeméttel kezdtük dobálni, ami az iskolai vezetés körében hatalmas felháborodást váltott ki, én pedig a lázadók vezéreként végül feladtam magam." – nosztalgiázott Áron. "Máténál mindennaposak a huncutságok, nem ismer kegyelmet, legyen szó bármiről. Nagyon vicces kissrác, tudja, hogy ha bármi rosszat elkövet, a humorával mindig ki tudja vágni magát. Öt évesen egy fotózáson kritikusan rám nézett, és megjegyezte: apa remélem nem ez a legjobb formád." – mesélt nevetve kisfiáról a Class40 házigazdája.