Tábor 2007

"S ha csak egy kis magányra vágyik az ember, elég kitartani hajnali 4-ig a 17, 18…huszonsokadik sör vagy fröccs mellett, és akkor a víz hullámzását nézve jó érzés átgondolni a napot. Huszonegynéhány barát találkozását. Aztán egy hét után mindennek vége, szétrebbenünk, mindenki megy a saját dolgai után, ez olyan... katartikus. Hú de nagy szó. Mégis. Átélni ezt a csodát egyszerűen felejthetetlen. Nem is bírnám ki nélküle.”

Valami ilyesmit körmöltem le egy hajnalban néhány papírfecnire, aztán kidőltem én is. Sajnos lustaságomnak, és némi kételynek köszönhetően, mely szerint nem kéne megírni ezt a cikket, jó mélyen el is raktam jegyzeteimet, de azt hiszem, éppen itt az ideje elővenni őket és kicsit megemlékezni a felejtendő nyaralásról.

Tavaly kicsit saját sarkunkra kellett állnunk, ugyanis Gabi néninek nem jött össze egy hely sem, így kihagyta a szezont. Sebaj, ráfért már egy kis pihenés szerintem. Így viszont Nóra intézett nekünk szállást, ugyanúgy Máriafürdőre, ahogy eddig, csak ugye apartman, és így magunkra kellett főznünk. Szerencsére az egyik kajakiszállító cégen keresztül ezt is sikerült megoldani a hétköznapokon, még jó, hogy Peti eszébe jutott. Mondjuk nem volt olyan finom, mint Gabi néni stabil, évről-évre ugyanaz a menüje (húsleves-pörkölt-főzelék pörkölttel sor, meg minden péntek spagetti). Na de essünk is neki a történetnek, amire talán tényleg jobb nem is emlékezni…:)

Hétfő: A szokásos hajnali indulással kezdődött az egész, Jotti, Karesz, Dini és én elbúcsúztattuk a vonatos társaságot az állomáson, Balázs és Ádi pedig a dílerautóval és egy utánfutóval vették be a Balcsit valamivel később. Egyikük sem vezetett még vontatmánnyal, ehhez képest simán leértek, aztán végül Máriafürdőn sikeresen nekitolattak (szemből) a kapuvasnak, nehogy már szerencsésen leérjenek. Ezalatt a bringás társasággal úgy döntöttünk, lesz ami lesz, mi bizony hosszú utunk során minden faluban megállunk egy kisfröccsre valamelyik helyi vendéglátó egységben, vagy ha ilyet nem találunk, a falu végén kötelezően meghúzzuk az elmaradhatatlan házi pálinkánkat. Na most 40 fok melegben tűző napon ez nem olyan vicces… Mi viszont tántoríthatatlannak bizonyultunk, és eme szilárd elhatározásunkat teljesítve szerettünk volna leérni a Balcsira. Végül ez nem sikerült, Jottiék Pápán már nem ittak, Dinivel ketten azonban tartottuk a fogadalmat, így Noszlopig sikerült az „antialkoholistákhoz” képest egy órával később érkeznünk. Itt ittuk az utolsó fröccsünket, mert már nagyon készen voltunk, többet kellett volna készülni egy ilyen túrára. Jotti innen visszafordult, hárman folytattuk utunkat, ezúttal azonban nyugatról kerültük a Balatont. Az út Devecseren át vezetett, sikeresen elkerültük a Bakony keményebb emelkedőit, cserébe kaptunk bukkanós terepet, hosszú egyeneseket, tűző napsütést és kemény szembeszelet. Sümegen elég sokat pihentünk emiatt, én már nagyon lemaradtam a többiektől. Egyszerűen utálom a szembeszelet. Ittunk egy sört, aztán újult erővel nekivágtunk az út végének. Keszthely közelében már akkora szembeszél volt, hogy majdnem visszafújt minket. Mivel itt találtunk egy gyümölcsárust, vettünk hárman egy dinnyét és betoltuk, majd az utolsó emelkedőt leküzdve beértünk Keszthelyre. Nagyon megörültünk neki, Kareszt meg éppen akkor hívták a szülei, de hogy a lendület ne törjön meg, tekerés közben bányászta ki a telóját a táskából, majd a jobb kezével valamiért keresztbefogott a kormányon, és sikeresen hasra esett. Nem vicc, idén sem úszta meg szegény taknyolás nélkül. Dinivel jót röhögtünk rajta, annak ellenére, hogy elég csúnyán lezúzta magát. Meg is álltunk a tóparton egy gyógysörre, aztán letekertük az utolsó kilométereket. Itt már könnyű dolgunk volt, és elhatároztuk, hogy mielőtt betérünk a szállásra, benézünk egy fröccsre a Rezedába. Beintegettünk a többieknek, akik nem tudták mire vélni, hogy továbbtekerünk, beköszöntünk Józsi bácsiéknak a pultba, fröccsöt lehúztuk, és indultunk végcélunk felé. A többiek már ott punnyadtak a ház mellett, így a bőven 50 fok feletti (alkoholszázalékban és hőmérsékletben is) pálinkámmal kis életet vittünk a társaságba. Gyorsan bevágódtunk egyet a Balcsiba leszedni magunkról az út porát, azután mivel nem akart velünk inni senki, Gergővel ketten kiültünk a hátsó teraszra a pálinkánkkal és két kávéscsészével, valamint 20 liter borral, és masszívan belekezdtünk a hétbe. Nagyon jól sikerült a projekt, gyakorlatilag kifekvésig ittunk :) Valószínű a többiek is csak szörnyülködtek rajtunk (ugyanolyan ittas állapotban), de ez van. Nekünk mára ennyi volt, a csapat még iszogatott, de hamar eltették magukat ők is.

Kedd: sosem a korai ébredésről voltunk híresek, ezúttal azonban még Gabi néni reggel szitkozódása is elmaradt, így eléggé bepihentünk. Ebédre azért felkeltünk, nekem valahogy így kezdődött a napom: „Éhes vagyok. Hánytam?” „Nem!” „Akkor iszok.” Ma elég rossz idő fogadott minket, le se mentünk a partra, csak döglöttünk, Kareszék is csak ott labdáztak a kertben. Estefelé leültünk tovább csökkenteni a raktárkészletet, jól elvoltunk. A lányok kitalálták, hogy bemennek a Rezedába, sokunknak nem volt kedve hozzá, így mi maradtunk beszélgetni. Pár órával később nagy kiabálásra lettünk figyelmesek, a lányok sikeresen becsíptek, és így sikongatva tértek haza. Azt hiszem megkedveltek minket a szomszédok.

Szerda: a mai nap elég zűrösre, egyben botrányosra sikerült :). Először is volt aki ma hazament, és volt aki lejött, meg az idő sem volt túl jó. Délelőtt strapapalackkal strandoltunk, amitől egészen sikerült becsípni, aztán délután inkább elkezdtünk otthon inni. Én például Wundival fröccsöztem, aminek az lett a vége, hogy elkezdtem Kareszt itatni, látva, hogy már eléggé jól betankolt. Ekkor érkezett meg Öcsi a másfél liter pálinkájával, amit azon nyomban sikeresen magunkba is töltöttünk. Karesz ezután kidőlt, de én sem bírtam sokáig, de engem már úgy kellett felvinni aludni :S A sörrel való fogmosás, kis bokor alatt fetrengés (amiben egy utcáról beesett srác is közreműködött) után nem is csoda…kellett nekem kitalálni, hogy leitatom Kareszt, én rosszabbul jártam. Míg mi aludtunk, a többiek elmentek bulizni, de mire hazaértek, már újra talpon voltunk és ittunk amíg bírtunk. Mivel páran nem voltunk álmosak, beültünk a konyhába beszélgetni, mindezt hajnali 4-ig. Kicsit (nagyon :-)) zavartuk a szendergőket, de most komolyan, ilyen jót régen dumáltunk már.

Csütörtök: reggel szinte mindenki bement vásárolgatni a központba. Ma végre igazán jó időnk volt, így egész nap strandoltunk. Este sikerült végre eljutni mindenkinek a Rezedába, magunkévá tettük az egy éve annyira várt gyrosunkat, meg néhány koktélt. Gergő elpüfölte ismét a boxgépet, csak hogy felmérje tudását, de úgy vettük észre, nem gyengült semennyit sem a parasztlengője.

Péntek: Ma hajnalban Öcsi hazament, de mindenki csak szendergett akkor még igazából, így nem tudtunk elköszönni tőle. Délutánra terveztük a strandolást, és Gergő, Ádi, Wundi meg én úgy gondoltuk, mekkora poén lenne a víz felől bemenni a strandra. Bekevertünk egy strapapalackot, aztán nekivágtunk az útnak. Bő egy óra után érkeztünk meg, elég vicces volt a tűző napon meginni a piát, közben leégni, meg cigiszüneteket tartani a bagózók miatt. A turisták jól meg is néztek minket, amiért teljes felszerelésben mászunk ki a vízből. Az este során Esztinek sikerült talán a legjobban berúgnia, de azért nem volt olyan vészes, mint pár évvel ezelőtt :). Mivel a hétvégére nem volt kajánk, ezért úgy gondoltam, hogy a holnapra beígért menü miatt inkább átéjszakázom, aztán jó korán elmegyek vásárolni, meg előkészíteni a főzést.

Szombat: szóval ma reggel 6-ra már a boltban voltam, vettem minden szükségeset egy paprikás krumplihoz, és elkezdtem előkészülni a főzéshez. Szinte már mindennel elkészültem, mire a többiek felébredtek. Gyorsan szedtünk ágakat a tűzhöz, és már alá is gyújtottunk a bográcsnak. Sajnos elég lassan főtt meg a kaja, Wundi már nem tudta megvárni, mert indult haza. Az ebéd mindenkinek ízlett, legalábbis azt mondták, azóta sem jutott más vélemény a fülembe :). A mai napnak a mélypontja az volt, mikor szóltak, hogy nem hétfőn, hanem már holnap el kell hagynunk a szállást, mivel nem viselkedünk megfelelően. Ezt sem cáfolni, sem megerősíteni…vagyis pontosítok, meg tudom erősíteni :). Lehet tényleg hangosak voltunk, meg a nagy környezettudatosság jegyében külön gyűjtött alumínium dobozok látványa sem volt túl pozitív, minket mégis nagyon rosszul érintett a hír. Gyakorlatilag kidobtak minket. Sebaj, délután strandoltunk egyet, Gergővel ma arra vetemedtünk, hogy fejenként egy négyes csomag dobozos sörrel mentünk a vízbe, és addig nem is jöttünk ki, amíg ki nem ürült mind. Egyre jobb ötleteink vannak arra, hogyan lehet gyorsan és biztosan berúgni. Mikor kijöttünk, már csak a „Sárga tengeralattjárót” dúdolgattuk. Hazafelé foglaltunk asztalt a Rezedában, mert este karaoke-t tartottak, ott volt a helyünk az első sorban :). Sajnos idén is eleget ittunk az „I believe I can fly” –hoz, így Gergővel az asztal tetején kötöttünk ki partyboy gallérban és egy szál boxerben. Na ez másoknak is nagyon tetszett :). A dalok felét szerintem a mi társaságunk énekelte, nagyon jól éreztük magunkat.

Vasárnap: az előrehozott távozás napja. Mindenki összepakolt, a legtöbben előbb-utóbb hazamentek. Néhányan maradni szerettünk volna, ezért lebeszéltük a Sirály Üdülő tulajdonosával, hogy az este ott sátrazunk. Még szerencse, hogy az utánfutóra felpakoltunk néhányat, mielőtt elindultunk, de nem hittük, hogy szükségünk lesz rá. Strandolás előtt már át is költöztünk, így ma történt először, hogy a beléptető kapunál nem hazudtuk, hogy a Sirály Üdülőből vagyunk. Miközben mi napoztunk, Nóráék köszönés nélkül távoztak, most nem kötekedésből, de azért illik mindenkitől elköszönni. Az esti mulatozásra már nem volt saját piánk, így venni kellett egy keveset, amit meg mi nem bírtunk meginni, azt elosztogattuk a Sirályban nyaraló kisiskolások között :). A tábortűz után átmentünk Rezedába, és nagyon berúgtunk, nem is értem, hogyan történhetett. Zárásig ott ittunk, aztán átmentünk picit a szemközti Cocktail Bárba, majd hazakísértük a pultos Pistit, mivel ígért még nekünk egy kis pálinkát :). Jó messze elsétáltunk, már kelt fel a Nap, mire odaértünk. (Ekkor készült a díjnyertes telefon-balatoni napfelkelte fotóm! :-)) Azt a borzalmas pálinkát csak én mertem megkóstolni, de nekem sem kellett volna. Hazafelé valamiért elkezdtünk versenyt futni Gergővel és Dinivel, a colos hamar lemaradt, és végül Dini nyert. Jól elfáradtunk, én kifeküdtem egy asztal tetejére, ahol el is aludtam. A többiek azért még beértek a sátorig.

Hétfő: reggel korán keltünk, reggeli után sokan el is mentek. Négyen maradtunk strandolni, mert így befértünk a kocsiba. Szépen nyugodtan napoztunk, de miután Tomi és Dini feltűnően hosszú ideje távol maradt, pedig csak csajozni indultak el, Gergő utánuk ment. Mint kiderült, Tomi darázsba lépett, ami csúnyán bedagadt. Azért még időben felértünk a szállásra, mindent összepakoltunk, a bicikliket is felerősítettük az utánfutóra, és átmentünk a Rezedába idén utoljára enni egy finom gyrost. Elköszöntünk Józsi bácsitól és Pistitől, aztán elindultunk hazafelé. Poénból egy rövid szakaszon felültem az utánfutóra felkötözött biciklikre, aztán ott csöngettem végig az utcát. Bekiabáltam a Rezedába is, búcsúzóul csak annyit hallottam, hogy „hát ez hülye :)”, leugrottam, és téptünk haza Győrbe. Az út elég hosszú volt, de sikerült végighülyéskedni. Csanakon még „ízirájderkedtem” egyet az utánfutón, kiosztottuk a csomagokat, és elköszöntünk egymástól.