Sztárok fogtak össze a beteg Vivienért

Vivien

Összefogtak hazánk sztárjai, hogy megmentsék egy súlyos rákbeteg kislány életét. A három éves Vivien megrázó története bejárta az országot, és eljutott a Jóban Rosszban sztárjaihoz is. Kembe Sorelt és Juhász Adrit annyira meghatotta a gyermek kálváriája, hogy jótékonysági koncerthez adták nevüket, ahol olyan népszerű énekesek lépnek majd színpadra Vivenért, mint Tóth Vera, Barbee, Pál Dénes, Nagy Adri, Kállay Saunders András és Miller Zoltán.

Egy három éves kislány futkározik, nevetgél, rosszalkodik… így tesz Vivien is annak ellenére, hogy a kislány három éve küzd a rákkal. A család mindent megtett a gyógyulásáért, pedig a magyar orvosok már lemondtak róla. Viven egyetlen esélye egy vietnámi klinika, ahol az életmentő kezelést már megkezdték az ottani orvosok az eddigi támogatóknak köszönhetően, azonban az anyagi keret egyelőre nem fedezi teljes kezelést. A Jóban Rosszban sztárjai, Juhász Adri és Kembe Sorel egy személyes találkozón annyira közel kerültek Vivienhez, hogy komoly döntésre szánták el magukat.

„Korábban is érzékenyen érintett, ha valakinek segítségre volt szüksége, most hogy nemsokára apa leszek, Viven története különösen szíven ütött. A látogatás alkalmával hatalmas meglepetésként ért, hogy ez a pici lány a helyzete ellenére mennyire életvidám, és energikus. Ez nagyon ritka, más hasonlóan súlyos betegségben szenvedő gyermekeknél nem találkoztam ilyennel. Hihetetlenül mély benyomást tett ránk a találkozó, és már a visszaúton szervezkedni kezdtünk Adrival, hogy összehozzunk egy gálaestet.” – mesélte Kembe Sorel.

„Szerencsére mindenki nagyon segítőkész volt, így a résztvevő sztárokkal és baráti segítséggel nagyon hamar sikerült összehoznunk a koncertet. Talán ez az est csak egy csepp a tengerben, de bármennyi pénzt is sikerül gyűjtenünk, azzal is tudunk segíteni.” – folytatta lelkesen a Jóban Rosszban Kalem doktora.

Juhász Adri is szívén viseli Vivien gyógyulását, a találkozó óta mindennapi kapcsolatban van a kislány édesanyjával.

„Nagyon megrázott, amikor először hallottam Vivien állapotáról, a találkozótól kezdve pedig személyes ügyemnek tekintem a sorsát. Rendkívül becsülöm és tisztelem a családot, akikkel már mindennapos kapcsolatban vagyok. Nagyon megszerettem őket, és mindenképpen szerettem volna a továbbiakban is hozzájárulni Vivien gyógyulásához, és minél több ember figyelmét felhívni erre a nemes ügyre.” – árulta el Adri.

Segíts te is, és látogass el június 10-én a Ferencvárosi Művelődési Központba, ahol Tóth Vera, Barbee, Pál Dénes, Nagy Adri, Kállay Saunders András és Miller Zoltán mellett meglepetésvendégek is fellépnek majd. Az estén az adományládába három és ötezer forint közötti jelképes adományokat várnak Vivi kezeléséhez. A koncert szervezõi és a fellépõ mûvészek lemondanak a rendezvényen való részvételi díjról a daganatos.hu alapítvány javára, akik a teljes összeget átutalják Vivi gyógykezelésére.