Slammerek az ANGL-ben, élőben, vasárnap

Az Országos Egyéni Slam Poetry Bajnokság az az esemény, amit évente egyszer rendeznek meg a Trafóban, és amit Süveg Márk Saiid nyer meg. Legalábbis eddig így történt. Arról, hogy ezúttal más állhasson a dobogó tetejére, 25 döntőbe jutott slammer száll versenybe.

És mégis slammelhetek! – szólt a selejtezők előtt a Slam Poetry Budapest (SPB) kampánymottója. És tényleg, ma már nekiveselkedik bárki, aki kedvet érez, hogy szöveget írjon és kiálljon vele a színpadra. A hazánkban nyolc éve jelenlévő előadóköltészeti műfaj annyira népszerű lett az utóbbi időben, hogy valóságos olvasztótégelye a legkülönfélébb előadóknak. Költők, újságírók, színészek, rapperek, diákok, jogvédők, háztartásbelik – a lista végtelen. A címvédő pedig raccsol. És mégis...

A döntőn Saiid és a friss erdélyi bajnok, Horváth Benji mellett 24 slammer vesz részt, akik a selejtezőkön 150 nevező közül jutottak be a döntőbe. Az előadásokat 5 főből álló zsűri bírálja el. Ebből 3 fő szakmai zsűri, akik kiegészülnek két bátor jelentkezővel a közönség soraiból.

A szakmai zsűri tagjai:

Batát Zoltán 'DJ Chi Korea' – a slam poetry estek rezidens lemezlovasa, a Sztriit Noiz (Tilos Rádió) szerkesztő-műsorvezetője.

Farkas Roland 'Wolfie' – zenész, szövegíró, a Sopiane Slam egyik megalapítója, a Punnany Massif zenekar alapító tagja és frontembere.

Szkárosi Endre – hangköltő, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, az ELTE egyetemi docense.

Az idei bajnok jutalma egyenes út a 2014-es Slam Poetry Európa Bajnokságra, Malmöbe! A dobogósok összdíjazása 60.000.- Ft, valamint külön elismerésben részesül egy-egy slammmer a közönség és a zsűri választása alapján.

A hangulatot fokozza a Slam estekről jól ismert Amoeba zenekar, valamint az egymást tökéletesen kiegészítő konferanszié páros, Mavrák Kata Hugee és Németh Péter Zeek. A vizuális élmény erősítéséért pedig a Kiégő Izzók csapata gondoskodik. Az est fényét emelik még a meghívott fellépők Müller Péter Sziámi, a Dream Time (Tolnai Eszti, Indiana, Ponza), a Words Are Melodies (Hugee és bandája) és Benke Hunor.

Belépő: 1900.- HUF/2400.- HUF
Kapunyitás 18:00-tól.