Repülőgépen adott minikoncertet Király Viktor

Király Viktornak valóban lételeme a zene, bárhol és bármikor képes dalra fakadni. Ezt most a Hipernet Kihívás-sorozat keretében is bebizonyíthatta, ugyanis Kulcsár Edinától azt a feladatot kapta, hogy rögtönözzön minikoncertet extrém helyszíneken: földön, vízen és levegőben.

A Telenor hazánk sztárjait különleges kihívások elé állító sorozatában a tanyasi gazdasszonyként helytálló Kulcsár Edina Király Viktornak adta át a stafétabotot. A Star Academy zsűritagja a megmérettetése első helyszínén, a telekommunikációs cég egyik üzletében kapta meg a feladatait részletező emailt. Ha úgy tartja kedve, akár a villamoson, vagy sorban állás közben is hangosan dudorássza kedvenc dalait, ezért – nehezítésképpen – a csinos műsorvezető még szokatlanabb helyszíneket és szituációkat jelölt ki Viktor előadói tehetségének próbára tételére. Első feladatának köszönhetően pedig a következő pillanatban már a kirakatban találta magát…

„Nagyon furcsa érzés volt az üveg mögül „koncertet adni”. Egy váratlan pillanatban kellett elkezdenem énekelni, és felhívni magamra a járókelők figyelmét. Ez igazi kihívást jelentett, hiszen egy hagyományos koncerten vagy fellépésen nem kell a vadásznom a közönségre, most viszont valóságos küzdelmet vívtam a lesütött szemmel, sietve közlekedők közönyével és a bennünket elválasztó, ráadásul a hangomat is elfojtó vitrinnel” – mesélte Viktor, aki az utca érdeklődéséért folytatott harca után vízi kalandok elébe nézett.

A Duna és egy sebesen száguldó motorcsónak szolgáltatta a fő háttérzenét a rendhagyó fellépéshez, amit a zenész egy szelfi formájában meg is örökített. Az élmény megkoronázásaképpen rövid időre átvette a jármű irányítását és hajóskapitányként is kipróbálta magát, de a folyó meghódításával nem ért véget a kihívások sora.

„A Farkashegyi Repülőtéren várt rám a következő feladatom; egy kis motoros repülőgéppel emelkedtünk a magasba. Soha nem ültem még ilyen gépen, egyértelműen ez volt a kihívásom kedvenc része! Fantasztikus utazás volt, közel másfél órát töltöttem a levegőben. Ezalatt Deezeren betöltöttem az egyik dalom, amit csodálatos tájak fölött énekelhettem el, egy térképes alkalmazás segítségével pedig követtem a madártávlatból elém táruló útvonalunkat” – árulta el az újdonságokra mindig nyitott énekes.

Viktor extrém kalandjairól videó is készült, amelyben többek között az is kiderül, hogy ki lesz az énekes-zenész kihívottja.