Red Bull Air Race: Budapesten dől majd el a holtverseny
Július 1-2-án, immáron tizedik alkalommal tér vissza Budapestre a Red Bull Air Race versenysorozat. A jövő hétvégén igazán kiélezett versenyre számíthatunk, hiszen a magyar állomás jelöli a szezon félidejét, az első helyen pedig jelenleg holtverseny van. Budapest lesz idén a világbajnokság első európai helyszíne, ahol nézők ezrei figyelhetik a rakpartról, a hidakról és a Gellért-hegyről, ahogy a világ legjobb pilótái a Parlament épülete előtt, a Duna felett száguldanak.
A rajongók kedvenc helyszíne, Budapest 2004 óta ad otthont a Red Bull Air Race világbajnokságnak, idén július első hétvégéjén rendezik a látványos motorsportversenyt. A Duna felett felállított pálya híresen embert próbáló, így nem lesz könnyű dolga Martin Sonkának, a cseh sztárpilótának, aki jelenleg a japán Joshi Murojával áll holtversenyben a tabella első helyén. Ráadásul idén még egy kihívással kell megküzdenie a pilótáknak: mivel nyáron a Duna vízszintje változó, ezért a szervezők két pályarajzzal készülnek, melyeket az aktuális vízállásnak megfelelően terveztek meg. A végső versenypályáról csak napokkal a futam előtt döntenek, így mindkét eshetőségre fel kell készülnie a pilótáknak.
A szezon közepét jelző futam különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen Budapesten akár el is dőlhet, hogy ki veszi át végleg a vezetést. Így történt ez tavaly is, amikor Dolderer hazánkban kezdte meg diadalmenetét, melyet egy világbajnoki aranyéremmel koronázott meg a szezon végén. A címvédő jelenleg hét ponttal van lemaradva a két első helyezettől. Szintén dobogó közelében van a tavaly csatlakozott cseh pilóta Petr Kopfstein, aki honfitársához hasonlóan mindent megtesz majd a győzelem érdekében.
Idén az érdeklődők Besenyei Pétert is láthatják, aki légi bemutatóval szórakoztatja majd a közönséget.
A Red Bull Air Race versenyeire, közte a budapesti futamra már kaphatóak a jegyek. A legfrissebb információkért látogasson el a www.redbullairrace.com honlapra.