Megnyitotta kapuit az első Nickelodeon Strandolimpia

Pénteken hivatalosan is elrajtolt Zalakaroson a Strandolimpia, ahol SpongyaBob és Dóra, a felfedező mellett akadálypálya, medúzavadászat és léclabdázás is várta a gyerekeket. A Nickelodeon kihívásokkal teli mobil játszóparkját országszerte hat helyszínen állítják fel júliusban, és a második, budapesti állomáson Som-Balogh Edina kisfia is harcba szállt a nyereményekért.

A zalakarosi Gránit Gyógyfürdőben megkezdődött a Nickelodeon Strandolimpia, amely júliusban hat helyszínen várja a 4-14 év közötti gyerekeket. A játéksorozat második állomására, a budapesti Dagály Fürdőbe Som-Balogh Edina férjével Krisztiánnal és három éves kisfiúkkal Noellel látogatott el. A család a belépőjegy mellé egy „útlevelet” is kapott, amelybe az egyes feladatok teljesítéséért járó pecséteket gyűjthették, és három megszerzése után Nickelodeon nyeremény várt rájuk. A kis Noel részt vett egy cseles medúzavadászaton is, a léclabdázásnál pedig szintén az ügyességére volt szüksége.

„Kisebb korában Noel nagyon félt a víztől, sokszor kapaszkodott a nyakamba és nem akart elengedni. Most sem tud még ugyan úszni, de már nem fél, megszerette a pancsolást. Szeptemberben óvodába megy, és ekkor majd szeretnénk beíratni egy tanfolyamra. Még az sem kizárt, hogy később ő is kajakozni fog, ahogy a családunkban többen, de előtte mindenképpen meg kell tanulnia magabiztosan úszni ” – árulta el Edina, aki hozzátette, hogy Noel nagyon érdeklődő kisfiú, ezért igyekeznek minél több programot szervezni neki.

„Szerencsénk van Noellel, mert kíváncsi természetű és szinte bárhová el tudjuk vinni, jól érzi magát. A Strandolimpián eleinte egy picit tartottam attól, hogy talán az összes feladatot nem tudja majd megcsinálni, de végül minden nagyon jól ment neki. Szerintem a strandolás sokkal nagyobb élményt jelent számára így, hogy közben különböző érdekes próbát kell kiállnia. Aktívabban és hasznosabban telik az idő, ráadásul sikerélményekkel is gazdagodhat” - mesélte Edina, akinek kisfiát felfújható akadálypálya és különleges feladatok várták a strandon.

„Egyáltalán nem veszélyes egyik játék sem a Strandolimpián, így nem kellett folyamatosan Noel kezét fognom. A pálya széléről szurkolhattunk neki, megnyugtató volt, hogy láttuk, semmi baja nem eshet” – tette hozzá a színésznő, aki azért férjével együtt segített kisfiának néhány feladatban.

A Strandolimpia - ahol a gyerekek 10.00 és 18.00 óra között találkozhatnak SpongyaBobbal és Dórával, valamint izgalmas foglalkozásokon is részt vehetnek - július 29-én és 30-án a fővárosi Paskál, majd a Római Strandon folytatódik, majd 30-án vasárnap Bükfürdőre a Gyógy- és Élménycentrumba látogat.