Már nem csak itthon keresik a tehetségeket

A Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny sorozat átlépte a határokat és regionális ötletversenyek rendezésével segíti a közép-kelet európai tehetségeket, ötletgazdákat.

Budapest az utóbbi napokban sokat lépett előre a regionális startup központtá válás útján. A Prezi 57 millió dolláros befektetése, a Distinction felvásárlása és az Enbite.ly sikere a Slush konferencián ráirányította a figyelmet a magyar startupokra.  A hatalmas sikerek azonban egy- egy ötlettel kezdődnek, s pont ezen a nehéz pillanaton igyekszik átsegíteni a tehetséges fiatalokat a Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny sorozat.

A múlt hét egyik kevésbé ismert érdekessége, hogy a nyári tusványosi – a Nemzeti Innovációs Hivatal által támogatott – hackathonon győztes erdélyi startup, a Wipe nyerte a legnagyobb romániai startup verseny – a How to Web - innovációs díját, egy vakoknak tervezett okos szemüveggel.

Mariborban szintén a múlt héten lett első az ELTE mesterszakos hallgatói által kitalált ChatCast, az ott megrendezett Hackathon-in-a-Box eseményen. Csíkszeredán pedig a hétvégén 40 tehetséges fiatal közül végül egy tizenévesekből álló csapat nyert Smouse nevű ötletével. Budapesten ugyanekkor egy új digitális könyvszerkesztő program (Bookcloud) és egy vitorlázórepülővé alakítható bicikli nyerte el a zsűri elismerését a BGF-es versenyen.  A sűrű programkínálat oka az, hogy a hazai ökoszisztéma folyamatos fejlődésért két éve dolgozó Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny az év utolsó hónapjaiban a regionális tehetséggondozást tűzte a zászlójára az EIT ICT LABS budapesti szervezetének segítségével.

„Budapest csak akkor lehet regionális központ, ha utánpótlás tekintetében és a tehetség-gondozásba is bevonjuk a környező országok egyetemi hallgatóit.  Összesen 21 versennyel zárjuk az elmúlt két évet, úgy hogy decemberben még lesz egy rendezvényünk Kolozsváron és Pozsonyban is. A határon túli tehetségek segítését is egyre fontosabb feladatunknak tekintjük, hiszen a startup ökoszisztémát nem korlátozzák a határok" – magyarázza Turcsán Tamás Péter a Hackathon sorozat megálmodója.

Az ötletversenyek mellett az alapító még ez évben elindítja a versenyeken feltűnő tehetségeket támogató The Connect East Incubatort is, amely a magyar startup világ nemzetközi hídfőállásait építi majd fel. Az új inkubátor támogatni fogja az olyan eseményeket, ahol új tehetségek fedezhetnek fel, kifejezetten nagy figyelmet szentelve az egyetemi projekteknek, illetve azoknak a startupoknak, ahol az ötletgazda, vagy a megvalósítók nők.

Turcsán, a hazai startup világ fáradhatatlan szervezőjeként hisz benne, hogy a hazai tehetségek nemzetközi sikereihez is hozzá tud járulni egy új inkubátor megalapításával, ahol nemzetközi tapasztalatokra építkezve, korrekt feltételek mellett, kiváló mentorok segítik majd a csapatokat kiteljesedni, piacra lépni a világ nagy startup fővárosaiban.