Ma nyitja kapuit az ELEVEN Tavasz összművészeti fesztivál

A pénteken induló és egész hétvégét felölelő ELEVEN Tavasz fesztiválon designkiállítás,- vásár és - aukció, építészeti tárlatvezetés, filmvetítések, koncertek, kulináris élmények és workshopok várják a látogatókat. A Bartók Béla Boulevard-ra beköltözik Portugália is, amely bemutatja sokszínű kultúráját és gasztronómiáját. Budapest egyetlen Kulturális Főutcája május 6-8. között közel száz programot kínál az összművészet jegyében.

A fesztivál főszereplője maga a Bartók Béla Boulevard: az utca éttermei, kávézói, galériái. Vagyis azok a helyek, ahol a művészek egész évben inspirálódnak és feltöltődnek az alkotáshoz. Ezt a hangulatot ismerteti meg a nagyközönséggel az ELEVEN Tavasz, ahol nemcsak a már elkészült design termékeket láthatják és vehetik meg az érdeklődők, de a kreatív műhelyekben maguk is átélhetik az alkotás élményét.

A rendezvényt megelőző csütörtöki sajtótájékoztatót akár a fesztivál nulladik napjának is nevezhetnénk. A rendhagyó eseményen illusztris résztvevők ismertették a hétvége programját. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Maria José Morais Pires, Portugália magyarországi nagykövet asszonya és Breuer Klára, lisszaboni magyar nagykövet asszony. Jelen volt még Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, Miguel de Pape, a Portugál-Magyar Együttműködési Egyesület elnöke, Joaquim F. L. Pimpão, a Portugál Nagykövetség Kereskedelmi Képviselete, Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője és Faur Zsófia, a nevét viselő Galéria tulajdonosa, a Bartók Béla Boulevard megálmodója.

A fesztivál idei sztárvendége Portugália, így hétvégén az éttermek és kávézók luzitán ízekkel és gasztrobeszélgetésekkel várják a vendégeket. Breuer Klára, lisszaboni magyar Nagykövet asszony megszólalásában kiemelte, milyen büszke arra, hogy a nemzetek közötti kapcsolatot nemcsak a diplomácia erősíti. "A két ország sokat tanulhat egymástól, ennek egyik legjobb módja egymás művészetének megismerése. Nagyon fontos, hogy ne csak diplomáciai, de civil kapcsolatok is létrejöjjenek hazánk és Portugália között, az ELEVEN Tavasz fesztivál ennek tökéletes példája"

Azok, akik kreatív programot keresnek, a hétvége alatt számos workshopon vehetnek részt és készíthetnek otthonra is kreatív dekortárgyakat. Kávékapszulákból ékszereket, parafadugókból pedig használati tárgyakat is kreálhatnak a műhelyekben.

„Három kedvenc programomra hívnám fel a figyelmet, az egyik a Tranzitban péntek este nyíló Azul e branco fotókiállítás Rajnai Károly munkáiból. Jó szívvel ajánlom Az én nagyapám című kiállítást is, amely a Gross Arnold Galériában tekinthető meg egész hétvégén. Izgalmasnak ígérkezik még a parafadugókból készített tárgyak workshopja is,  amelyre a gyerekeket a Pagonyban, a felnőtteket a Bor és Kézműves, Üzlet-Műhely-Galériában várjuk" – mondta el Faur Zsófi, főszervező.

Május 6-8. között az egész Bartók Béla Boulevard felpezsdül.

Időpont: 2016. május 6-8.
Helyszín: Bartók Béla Boulevard (1115 Budapest, Bartók Béla út)

További információ: http://bartokbelaboulevard.hu/