Jegyeket, bérleteket kér ellenőrzésre Badár Sándor

Badár Sándor

Közeledik Karácsony, nagy a készülődés a Dumaszínházban is. A meglepetéseket már becsomagolták, kész az ünnepi menü, még némi díszítés, utolsó simítások és kezdődhet a hangulatos, könnyes, könnyed szórakozás. A Beugró és a Dumaszínház csapata ismét összecsap, a gyermekes apukák és anyukák matiné előadást kapnak családos humoristáktól, lesznek önálló estek, Humor Hétfők olcsón, téli álomból előcsalt Maciarcok, Félőrültek, Hülyeségek, közéleti Aktuál-csokor, a jelen és a jövő sztárjai, szóval minden, amit csak kívánhat a Mikulásnak, Jézuskának levelet fogalmazó felnőtt.

Persze ilyenkor nem csak a közönség óhaja teljesül, hanem a humoristáké is. Badár Sándor például azt kívánta, szeretne ismét jegyeket, bérleteket ellenőrizni. Kilenc éve, a Kontroll című filmben már megtapasztalta, milyen az ellenőrök élete. „A forgatás előtt elmentünk egy napra az ellenőrökkel a metróba. Amit ott az utasok részéről tapasztaltunk azt úgy tudom megfogalmazni: komplett megvetés. Hiába volt már akkoriban ismert az arcom, szinte senki nem nézett a szemembe. Tömény ellenszenvet éreztem. Elég kellemetlen volt.” – mondta a színész-humorista. „A bemutató után viszont szívességből elmentünk a BKV céges rendezvényére, ahol szintén a jegyeket kértük ellenőrzésre. Ott már jól fogadtak, megszámlálhatatlan mennyiségű autogramot kellett kiosztani.”

Badár Sándor most a Dumaszínház karácsonyi kampányának keretében újra ellenőrzi a jegyeket, bérleteket, és ebben meglehetősen szigorú. Ráadásul nem is egyedül folytatja a közel egy évtizede – kicsit más körülmények között – megkezdett utat, hiszen két segítőtársa, Aranyosi Péter és Mogács Dániel is vele tart. A metróban, villamosmegállókban és a város számtalan pontján találkozhatunk velük, így megvásárolt jegyeinket érdemes mindig magunknál tartani. A szigorú trió alkotta csatárláncon nem lehet átcsúszni, így senki ne gondoljon a bliccelésre, még csak véletlenül se!

„De honnan lesz nekem bérletem?” – mondhatja a rutinos jegy-vásárló. És jogos a kérdés. A közönségigényekhez igazodva, januártól a megszokott jegyek mellett bérletvásárlásra is lesz lehetőség a Dumaszínházban. Minden bérlet négy konkrét előadásra szól majd, a következők szerint: Duma univezál – különböző típusú előadások ötvözete a hagyományos stand-up esttől a speciális Duma Aktuálig; Duma önálló est – válogatás a társulat tagjainak legnépszerűbb önálló estjeiből; Duma matiné – páros közös előadások, hétvégén kora délután, főként azoknak, akik esténként nem tudnának előadásra jönni

A bérletek pontos árairól, illetve a benne foglalt előadásokról a Dumaszínház honlapján, Facebook-, és blog-oldalán részletes információk találhatók hamarosan!

A részletes műsorterv megtalálható a Dumaszínház honlapján. Jegyek (és hamarosan a bérletek is) a www.dumaszinhaz.hu, a www.jegy.hu oldalakon, az Interticket jegyirodákban és a Corvin Dumaszínházban (1082 Budapest, Corvin sétány 1/b. Telefon: +3630/680-5263) kaphatók. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!