Ismét Budapesten a Red Bull Air Race

2016-ban a Red Bull Air Race Világbajnokság mezőnye újra hazánkba látogat, ahol a versenyzők a Parlament épülete előtt szállnak versenybe a másodpercekért. A kezdetek óta népszerű helyszínnek számító Budapest mellett a versenysorozat két új, izgalmas állomással bővül: a kilencedik szezonban a pilóták visszatérnek egy híres német autóverseny-pályára, a Lausitzringre, illetve most először mérhetik össze tudásukat az indianapolisibeli Motors Speedway felett.

Salzburg (Ausztria) - Nyolc versenyhétvége, hét ország, 370 km/h és több tízezer néző: 2016-ban is nagy izgalmakkal kecsegtet a Red Bull Air Race versenysorozata. A szokásos helyszíneken túl a bajnokságnak nyáron újra Budapest ad otthon - a hosszú kihagyás után másodszor -, de egy új németországi, és egy amerikai helyszín is bekerült a versenynaptárba.

Március 11-12-én, immár kilencedik alkalommal kezdik meg a szezont a pilóták a hagyományos évadnyitó futammal, a Perzsa-öböl felett, Abu Dhabiban. A verseny április 23-24-én folytatódik: a Red Bull Air Race visszatér az ausztriai Spielbergbe, a Red Bull Ringre, ahol a Forma-1-es versenyeket is tartják. Az osztrák futam után Japánban csapnak össze a pilóták a 2015-ös bemutatkozó verseny teltházas kasszasikerét követően.

Ezután július 16-17-én a bajnokság Budapestre érkezik, ahol a pilóták a Parlament impozáns épülete előtt küzdhetnek meg a századmásodpercekért. A versenysorozat legrégebbi helyszínének számító magyar főváros 2003 óta ad otthont a sorozatnak, a hat éves kihagyás után jövőre második alkalommal láthatják a rajongók a versenyzőket a Duna felett.

Augusztus 13-14-én a helyszín az Ascoti lóversenypálya lesz, amelyet – Budapest mellett - a sorozat egyik legkedveltebb pályájaként tartanak számon. Ezt követően, szeptember 3-4-én a versenyzők a Lausitzringen mérik össze tudásukat, ahol már 2010 óta várják a rajongók, hogy élőben szurkolhassanak a német hősnek, Matthias Dolderernek. Az elmúlt évekhez hasonlóan az utolsó két versenynek Észak-Amerika ad otthont: október 1-2-án a sportközpontnak számító Indianapolisban mutatkozik be a Red Bull Air Race, majd október 15-16-án, a korábbi évekhez hasonlóan a nevadai Las Vegas-ban, a Motor Speedwayen kerül a korona a 2016-os világbajnok fejére.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy 2016-ban még több rajongóhoz hozhatjuk közelebb a versenyt, és megtiszteltetés számunkra, hogy két olyan helyszín került fel a versenynaptárba, amelyeken a motorsportnak nagy hagyományai vannak” - mondta Erich Wolf, a Red Bull Air Race GmbH ügyvezetője. „A pilóták és a csapatok már keményen dolgoznak a műszaki újítások és a stratégiai tervek kidolgozásán, és mind a nyolc állomáson még gyorsabb és még kiélezettebb versenyre van kilátás. Az előttünk álló év rengeteg izgalmat tartogat mind a nézők, mind pedig a versenyzők számára” – mondta Wolf.

A Red Bull Air Race Világbajnokság 2016-os szezonjának versenyeire a jegyek decembertől válthatók. Jegyek a budapesti futamra a GP Tickeshop oldalán válthatóak:

http://www.gpticketshop.com/de/redbullairrace/red-bull-air-race-spielberg/tickets.html
http://www.gpticketshop.com/en/redbullairrace/red-bull-air-race-spielberg/tickets.html

További információkért látogasson el a www.redbullairrace.com oldalra!

2016-os versenynaptár:

  1. Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi (március 11-12.)
  2. Spielberg, Ausztria (április 23-24.)
  3. Japán (TBC)
  4. Budapest, Magyarország (július 16-17.)
  5. Ascot, Anglia (augusztus 13-14.)
  6. Németország, Lausitzring (szeptember 3-4.)
  7. Indianapolis, Indiana, Egyesült Államok (október 1-2.)
  8. Las Vegas, Nevada, Egyesült Államok (október 15-16.)