Idén is megnyílt a Qualysoft innovatív művészeti kiállítása

Több mint 10 éve támogatja a fiatal, feltörekvő művészeket a Qualysoft, mely a közép-kelet-európai régió, és egyben hazánk egyik leggyorsabban fejlődő informatikai vállalkozása. Az eseményen idén is különleges művészek egyedi alkotásai sorakoztak fel: mindegyiküket festménynek „álcázott” képernyőkön és táblagépeken tekinthették meg a látogatók.

A Bécsben megrendezett, QualysmArt névre keresztelt kiállítás szervezői ugyanis – előtérbe helyezve a digitális világot – a legmodernebb technológiák segítségével ötvözik a művészek alkotásait, amelyeket idén a „Digitalizmus – Művészet és innováció” mottó jegyében válogatta ki az esemény két kurátora: Ursula Tucka, a Metropolitan Art Club elnöke, és dr. Méhes Márton, kulturális menedzser.

„A QualysmArt koncepció révén a technológiát a művészettel kombináljuk. A digitális technológiáknak és tartalmaknak a vizuális művészetekben megvalósuló integrációja igen érdekes eszmecserék ihletője. Meggyőződésünk, hogy a műalkotások ilyen újító szellemű módon történő bemutatása meg fogja találni a maga helyét a galériákban, az irodákban és akár a nappalikban is a jövőben.” – mondta a kiállítás megnyitóján Oros Péter, a Qualysoft-csoport vezérigazgatója.

A koncepció alapja ugyanis, hogy nem csak hagyományos módon lehet bemutatni a műalkotásokat, a festmények például digitális eszközökön is megjeleníthetők. Ha a jó minőségű képernyők festményekhez hasonló keretet kapnak, és a falra akasztják őket, azzal a fizikai és a virtuális művészet találkozásának lehetnek tanúi a látogatók. A QualysmArt technológia segítségével olyan festményeket is be lehet mutatni a közönségnek, amelyek fizikailag hozzáférhetetlenek – például azért, mert állapotuk miatt nem állíthatók ki, vagy éppen egy távoli ország kiállításán vendégszerepelnek.

A Qualysoft által kifejlesztett, felhőlapú megoldás lehetővé teszi akár végtelen számú készülék vezérlését egy központi számítógépről. Így a digitalizált festmények képek, animációk, videók, vagy bármely más internetes tartalmak tetszés szerint szállíthatók, és látványos kiállításba rendezhetők

Az idei QualysmArton az alábbi művészek alkotásait állítják ki, melyek egy éven át tekinthetők meg Bécsben az ENSZ-központhoz közel található Saturn Tower irodaházban előzetes időpont egyeztetés alapján, akár tárlatvezetéssel is.: