Horváth Éva elrepítené anyukáját [GALÉRIA]

Horváth Éva

Egy különleges, közös sütésre invitálta anyukáját Horváth Éva. Izgalmas meglepetést talált ki, a konyhában már mindent előkészített, és autentikus ruházatot öltött magára, megfelelő hangulatot alapozva a nagy bejelentéshez. Amíg a sütőben aranysárgára sült a skótwhisky-s muffin, az is kiderült, miért választott ezúttal skótmintát magának a gyönyörű műsorvezető.  

Horváth Éva és anyukája, Judit között nagyon szoros kapocs működik. Bár a műsorvezető a hétköznapokban sokat dolgozik, és ezért csak ritkán tudnak találkozni, Éva arra mindig figyel, hogy az üresjáratokat felejthetetlen közös programokkal pótolja. Ilyenkor pedig a legjobb, ha mindent a hátuk mögött hagynak, és messzire utaznak.

„Egyszer nagyon szerettem volna elmenni nyaralni, de akkor éppen nem volt párom és a barátnőim sem értek rá, így jutott eszembe, hogy elhívom az anyut. Nagyszerűen telt, mert ugyanaz az érdeklődési körünk, imádjuk a napot, szeretjük a csajos dolgokat, a vásárolgatást, a bazári nézelődést. Ráadásul ilyenkor végre tényleg van időnk egymásra és nagyszerű érzés az új élményeket közösen megélni azzal, aki fontos nekünk” – meséli Éva, akinek apukája azért nem tart a hölgyekkel, mert tengerészként gyakorlatilag egész életében utazott.

A közös élmény olyannyira jól sikerült, hogy a műsorvezető most már, ha csak teheti, az anyukájával fedezi fel a világot; összeszámolni is sok volna, hogy hányszor utaztak már együtt. Néha még akkor is magával viszi, amikor a munkája külföldre szólítja, de ezen akik őt ismerik már nem lepődnek meg, sőt eleve úgy hívják egy-egy fotózásra, hogy az anyukájának is foglaltak hotelszobát. Éva most is egy nagy utazásra készül, és meglepi ötletét rendhagyó módon vezette fel Juditnak.

„Anyukám most különösen megérdemli ezt a pihenést, mert az utóbbi időben csak egy-egy napot tudtunk összehozni, másfél évvel ezelőtt voltunk utoljára hosszabb időre együtt. Ezúttal Skóciába viszem, hiszen arra még sosem jártunk, csodálatos lesz felfedezni a hegyvidéket, a gyönyörű kastélyokat, és azt a romantikát, amit ez az ország képvisel. Na, és persze nem utolsósorban az eredeti scotch-ot is, már kinéztem a Famous Grouse lepárlóüzemét, ahová biztosan elmegyünk. Ráhangolódásképp sütöttem most ezt a skótwhisky-s muffint, isteni lett” – teszi hozzá mosolyogva.

Éva és anyukája egyébként azt is várják már, hogy a skót gasztronómia rejtelmeiben elmélyülhessenek. Ugyanis míg a magyar ízlés főképpen a bort vagy a rumot tudja elképzelni a főzéshez-sütéshez, addig a kelták leszármazottjai örömmel használják a fajdkakasos whiskyt, mint az egyik legízletesebb hozzávalót.