Hajós vicces helyzetbe hoz 20 hazai sztárt

Hajós András hamarosan pillanatművészként is bemutatkozik. Új szerepében zavarba ejtő helyzetekbe hoz majd jó pár, szám szerint 20 hazai hírességet. Október 12-én debütál ugyanis a Comedy Central nagyon új, saját gyártású műsora, a Készhelyzet, amelyben Hajós házigazdaként a vendégeit soha nem látott, váratlan szituációkba sodorja, így téve próbára improvizációs képességeiket. A vendégsztárok kilétét egyelőre homály fedi, ezzel is kész helyzetet teremtenek majd, ám addig is legalább a forgatás kulisszatitkairól megtudhatunk további adatokat. Lássuk a Készhelyzetet számokban!

Hajós András új műsorában, a Comedy Centralon október 12-én képernyőre kerülő Készhelyzetben 20 sztár méreti meg magát a legkülönbözőbb, humoros szituációkban. Kilétük egyelőre meglepetés, ahogy az is, hogy milyen szerepben kell majd helytállniuk. Az adásonként fél órás részekhez 6 terrányi nyersanyag gyűlt össze, a forgatás pedig összesen két hétig tartott (persze nem egyhuzamban), amelyet egy egy hónapos intenzív felkészülési időszak előzött meg.

A stúdióban egy 75 fős stáb dolgozott azon, hogy a meghívott színészek, zenészek és humoristák akár a személyiségüktől legtávolabb álló karakterek bőrébe bújhassanak. A Készhelyzet minden egyes epizódjához külön díszlet és jelmez készült, a forgatás alatt 30 liter kávé (egy átlagember kéthavi adagja) illetve 50 kg pogácsa (egy alsó tagozatos farsang teljes fogyasztása) fogyott, szerencse, hogy nem pattogatott kukoricából fogyasztották ugyanezt a mennyiséget, mert az megfeküdte volna a csapat emésztőrendszerét. A stáb véralkoholszintje a záróbulin így is elérte átlagban a 0,33-at.

A műsor rövid beharangozójában látható, animációs figuraként megálmodott Hajós Andrással hamarosan újra találkozhatnak a nézők, hiszen nemsokára indul a Készhelyzet plakátkampánya, amelyben rengeteg arc között kell felfedezni a műsorvezető képét. Addig is adunk egy kis segítséget: így mutat majd Hajós rajzfiguraként a plakátokon.