Dupláz a Vodafone Alapítvány – Idén kétszeresére nő a Digitális Iskola Programban részt vevő diákok száma

A 2019/2020-as tanévben a Vodafone Magyarország Alapítvány újabb iskolákat von be a Digitális Iskola Programba, ezáltal közel a duplájára, azaz 13.000-re emelkedik a digitális kompetenciafejlesztésben és internetbiztonsági képzésben részt vevő gyerekek száma. A Program célja, hogy fejlessze a hátrányos helyzetű térségekben tanuló diákok digitális tudását és élménnyé tegye a tanulást.

A Vodafone Magyarország Alapítvány 2015-ben hozta létre a Digitális Iskola Programot azzal a céllal, hogy felszámolja a digitális írástudatlanságot, növelje a tanárok és a diákok digitális kompetenciáit, és lehetővé tegye, hogy az elmaradottabb térségek tanulói is részesülhessenek a digitális világ nyújtotta lehetőségekben. Működésének első két évében a Programhoz 24 iskola csatlakozott, amivel 6500 gyerek oktatását és mintegy 700 pedagógus munkáját támogatták, valamint kiosztottak 1300 táblagépet, melyekhez biztosították az oktatási célú használathoz szükséges havi adatforgalmi keretet is.

A Vodafone Digitális Iskola Programja a Szeged-Csanádi Egyházmegyével, mint az iskolák fenntartójával együttműködve idén újabb iskolákra terjeszti ki tevékenységét. Többek között több olyan iskolára is, melyek korábban az Egyházmegye anyagi támogatása nélkül már bezártak volna.

„Az a megtisztelő feladat jutott osztályrészemül, hogy bejelenthetem: A Vodafone Digitális Iskola Programját újabb iskolákra terjesztjük ki, mintegy duplázva az eddigi résztvevők számát. Ezzel összességében most már országszerte mintegy 50 intézmény, csaknem 13 000 tanulója és 1400 pedagógusa fog részt venni a Digitálsi Iskola Programunkban. A Digitális Iskola programban való részvételhez hozzávetőlegesen 1000 új digitális/okoseszközt és az ezekhez szükséges kapcsolatot biztosítunk az újonnan csatlakozó intézmények tanulóinak.” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának tagja.

Online tudásbázis a pedagógusok számára
Az elmúlt években a program elmélyítésére fókuszált az alapítvány. Kezdetben az volt a céljuk, hogy meghozzák a gyerekek kedvét a digitális eszközökön történő tanulásra, vagyis hogy megmutassák, hogy ezek az eszközök nemcsak letöltésre és a közösségi csatornák használatára alkalmasak, hanem játszva lehet tanulni velük.

Következő lépésként a Program a pedagógusok digitális kompetenciafejlesztésére koncentrált, amelynek idén is nagy szerep jut.

A program új eleme idén, hogy nem csak a fent említett iskolára, hanem középiskolákra, a Gál Ferenc Főiskola szarvasi Pedagógiai Karára is kiterjeszti a tevékenységét. Utóbbi esetében a Vodafone Magyarország Alapítvány a digitális kompetenciafejlesztést beemelte a pedagógiai módszertanba, ezáltal a leendő tanárok már a tanári gyakorlat során elsajátíthatják a szükséges ismereteket.