Dumás estek egy csomagban

Kovács András Péter

A stand up comedy kedvelőinek mostantól ismét lehetősége nyílik arra, hogy Dumaszínház bérlettel lepje meg családtagjait, barátait, ismerőseit, szeretteit, párját, vagy éppen saját magát.  Matiné előadások, önálló estek és egyéb ínyencségek: ebből a hármasból válogathat a kedves publikum. „Tavaly novemberben döntöttünk úgy, hogy a közönségünk visszajelzései és igényei alapján különböző kedvezményes Dumaszínház bérlettípusokat hozunk létre – avat bele a részletekbe minket Litkai Gergely, a Dumaszínház művészeti vezetője.

– Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Törzsközönségünk napok alatt elkapkodta az összes bérletet, nem győztük kreálni a „humorest csomagok” újabb és újabb verzióját. Azt azért fontos hozzátennem, hogy ezekben a portfóliókban olyan húzóelőadások szerepelnek, mint például Bödőcs Tibor önálló estje, Aranyosi Péter és Badár Sándor közös előadása, vagy például a kiemelkedő népszerűségnek örvendő Duma Aktuál produkció Hadházi Lászlóval, Kovács András Péterrel, Lovász Lászlóval, Wahorn Andrással és természetesen velem.”

A Duma matiné 2013, a Duma önálló 2013, valamint a Duma univerzál 2013 bérletek az alábbi előadásokat tartalmazzák:

  • Duma matiné 2013: Hadházi László és Kovács András Péter, Bödőcs Tibor és Kiss Ádám, Felméri Péter és Kőhalmi Zoltán, valamint Aranyosi Péter és Badár Sándor közös előadása
  • Duma önálló 2013: Bödőcs Tibor, Litkai Gergely, Aranyosi Péter és Hadházi László önálló estje
  • Duma univerzál  2013: Duma Aktuál előadás, Kőhalmi Zoltán – Mogács Dániel közös estje, Aranyosi Péter, Dombóvári István, Hajdú Balázs és Kiss Ádám közös estje, Dumaszvingház (jazz-up comedy): Kovács András Péter, Illés Ferenc, Janklovics Péter