Baleset érte Zsidró Tamást

Búvárkodás közben ütközött az extrém sportokat kedvelő mesterfodrász. Hamar kiderült: az egyik foga bánta a merülést. Azt mondja, amikor meglátta magát a tükörben, azt az érzést senkinek sem kívánja.

Zsidró Tamás vág, göndörít, átváltoztat, tanítja a következő fodrásznemzedéket, és még sorolhatnánk, hogy mi mindent csinál egész évben, így jól megérdemelt módon telente elutazik a családjával valamilyen kellemesen meleg helyre. A sztárfodrász idén is így tett, és már az első adandó alkalommal belevetette magát a kedvenc hobbijába, a búvárkodásba. Egészen az utolsó napig rendben ment minden, amikor is éppen egy barlangból kifelé jövet egyszercsak felkavarodott az iszap, és a víz alatti csapat szinte semmit nem látott. Szerencsére az ijedtségen túl komolyabb baj nem történt, ám felfele jövet Tamás érezte, hogy nekiütközik valaminek, és egy erős fájdalom nyilalt a szájába.

- Az egyik társammal ütköztünk, elég nagy erővel. Akkora mázlim volt, hogy mindez az utolsó napon történt. Ugyanis az egyik metszőfogamból letört egy viszonylag nagyobb darab. Fájni később már nem fájt különösképpen, de amikor megláttam magam a tükörben…! Hát azt az érzést nem kívánom senkinek – idézi fel Tamás a kellemetlen perceket.

Persze, amint hazaért az volt az első dolga, hogy fogorvoshoz ment, hiszen másnaptól már folytatódott a munka, a szereplések, ahol nem jelenhetett meg letört foggal. A sztárfodrász, ha fogról van szó, az átalakító műsorokból jól ismert Bodrogi Attila barátjában bízik meg a legjobban.

- Azt talán kevesen tudják, de Attila is imádja az extrém sportokat, ő nagy szörfös, és pont szerencsém volt, mert éppen a következő “bevetése” előtt értem el. Bár rendszeresen járok fogorvoshoz, mert ez nagyon fontos az egészség megőrzése érdekében, azért az megnyugtató volt, hogy a doktor úr néhány vizsgálat és fotó után már egy tableten rögtön meg tudta mutatni a végeredményt. Arról meg már nem is beszélek, hogy miközben ő dolgozott, én egy speciális szemüvegen keresztül filmet nézhettem. Őrület, nem?! – mesélte a mesterfodrász viccelődve dental spa élményeit.

 Dr. Bodrogi Attila szerint Tamásnak szerencséje volt.
- Tamás foga csúnyán , de szerencsére nem végzetes módon sérült meg. Miután fotók segítségével megterveztem a számára tökéletes formát, nagyon rövid idő alatt elkészítettük azt a kerámia héjat, ami eltüntette a baleset nyomait.

Tamás azt mondja, ez a kis baleset egyáltalán nem vette el a kedvét a búvárkodástól, és hamarosan újra merül majd. 

- A titok, hogy nem szabad félni, mert ha úgy éled az életed, hogy rettegsz valamitől, akkor gyakorlatilag ki se’ lépj a házból, mert a fejedre eshet egy tégla!