Badár Sándor kapta a Karinthy-gyűrűt
Életművész, példakép, kalandor. Büszke családapa. Arra is büszke, hogy jelenleg a negyvenhatodik autóját hajtja végig az országon, hogy különböző színpadokon elmesélje, mi minden történt vele. Van is mit, bizony. Japánba például úgy jutott el, hogy beült egy utazási irodába melegedni, majd kicsit később már a transzszibériai vasúton zötyögött Vlagyivosztok felé, onnan pedig hajóval folytatta a kirándulást.
Ez persze csak egy csepp a tengernyi történetben, melynek legújabb állomása a Karinthy-gyűrű, melyet a Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájával érdemelt ki. Badár Sándort nem kell bemutatni, mi most mégis megpróbáltuk.
Badár Sándort nem lehet „csak” pár mondat erejéig faggatni, mi most arra is kísérletet tettünk. Íme:
Először is Sándor, engedd meg, hogy a Dumaszínház társulata nevében is gratuláljunk Neked a Karinthy-gyűrűhöz.
- Köszönöm!
A köszönőbeszédedben említetted, hogy ez a gyűrű számodra nem csak egy elismerés, hanem egy felhívás is egyben. Miért?
- Felhívás arra, hogy nem itt van a vége. Ez csak egy összegzése az eddigieknek, ami persze egy elismerés, de mindamellett egy felhívás is egyben, hogy ezen az úton kell továbbhaladni, mert ez a jó irány.
A rengeteg gratuláció mellett érkezett néhány találó meglátás is, idézem az egyiket: „Azért Badár Sándor úr is feltűnésmentesen beleolvadna egy Kusturica filmbe.” Ehhez mit szólsz?
- Annak én bizony nagyon örülnék, ha be tudnék kapcsolódni egy Kusturica filmbe. Voltak már olyan filmek, amiben már majdnem szerepeltem. Vagy ott van például a Hús rendezője, Marco Ferreri, ővele például nagyon szívesen dolgoznék együtt.
Számos emlékezetes szerepeid közül melyekre gondolsz vissza a legszívesebben?
- Nekem mindig az a film volt a legfontosabb, amit éppen forgattunk. Viszont amikor kész lett, és bemutatták, onnantól kezdve az már a közönség filmje, ezért mindig az azt követő lett a fontos. Pár éve egy érdekes kísérleten dolgozom, ami a stand up összeolvasztása a filmmel. Az a címe, hogy Magyarok menni Bamako. A film előtt tartok egy rövid, kb. 40-50 perces élménybeszámolót, amihez egy laza kohézióval kapcsolódik maga a film.
Japán, Alaszka, Bamako, és még sorolhatnám. Mi lesz a következő kaland?
- Eddig még csak tervek vannak, mert ezek a kalandos utak mindig spontán indulnak el. A szervezetlenség alapkövetelmény, mivel mindig abból sülnek ki a legjobb kalandok. Az a fontos, hogy megbízható társakkal induljak, akiket ha bármikor reggel felkeltesz, hogy indulunk, akkor nem kérdeznek semmit, csak elkezdenek készülődni.
A díjkiosztón Litkai Gergely említette, hogy Te vagy a hazai humor kalandregényírója és hőse, akivel egységnyi idő alatt több dolog történik, mint amennyit el tud mondani. Ez igaz?
- Gergőnek van rálátása a dolgokra, hiszen majdnem két méter magas. Mellesleg végig mellettem ült Amerikában, és nagyon jó mitfahrer módjára nézte a térképet... miközben aludt.
Fábry Sándor a beszédében kiemelte, hogy a Badár család rejteget még tartalékokat egy ifjú zseni személyében. Mesélnél egy kicsit Tamásról?
- Tamás bűvész. Most éppen egy nagy trükkön dolgozik. Hogyan tudunk egy nap alatt leérettségizni és felvételizni egyszerre. Nekem soha nem árulja el a titkait, ezért én jó közönség vagyok, viszont nem alszom nyugodtan.
Legújabb könyvetek Horváth Jancsival április elején jelent meg Határtalanul címmel. Mondanál róla pár szót?
- Hogyne. A könyv tartalma zömében Alaszkáról, illetve Jancsinak a kilencvenkettő és x közötti alaszkai tartózkodásáról szól, míg párhuzamosan én is becsatlakozom olyan hazai történetekkel, mint például hogyan importáljunk farkascsemetét zsebben Szibériából...
Szentesre?
- Dehogy Szentesre! Addig nem értünk el, mert idefele az egész vonatot felzabálta. Megharapta a kalauzt, és felette a síneket a vagon mögött, ezért kénytelen voltam már a határon eladni, ezzel megmentvén Szentes lakosságát.
Megannyi kaland, most pedig ez a gyűrű…
- A gyűrűbe bele van sűrítve a család, és a barátaim kitartása mellettem. Név nélkül: Szőke András, Horváth Jancsi, és mindenki más, aki már gyűrűhordozó, már példaképp előttem. Nélkülük nem lettek volna történetek.