Az Akciós medve debütálása Balatonfüreden

Felméri Péter

DumaFüred. Egy fesztivál, ami jobb, mint a reklámja. Akciós medve. Egy est, ami idén debütál a fesztiválon, és amit jobb megtekinteni, mint beszélni róla. Mi mégis megpróbáltuk szavakba önteni, milyen meglepetéseket tartogat Felméri Péter és a Szomszédnéni Produkciós Iroda közös előadása. Egyszemélyes kardjelenet a Csillagok háborújából, fantás robot az asztal szélén, az egyszer használatos borotva előnyei és a medvék. Figyelem, ez még nem az est leírása, csak néhány kulcsszó a főszereplőkkel lezajlott rövid beszélgetésünkből:

Hol, mikor, milyen körülmények között találkoztatok először?

Szomszédnéni Produkciós Iroda: Felméri Péter 2005-ben jelentkezett az általunk szervezett III. Erdélyi Humorfesztiválra, ahol egymaga előadta a Csillag háborúját, ahol minden szereplőt ő alakított. A produkciója alatt olyan is előfordult, hogy saját magával kardozott. Egy szerep volt, ami kifogott rajta, tudod az a kicsi robot, az Artu. Péter ezt úgy oldotta meg, hogy hozott egy szemetest, és az volt a robot. A hangot persze már ő adta hozzá. Ez engem rendkívüli módon meggyőzött. Már akkor kiderült számomra, hogy ez az ember nem normális.

Felméri Péter: Kolozsváron láttam őket először, amikor elmentem az egyik humorestjükre. Emlékszem, hogy a haverokkal milyen sokat nevettünk rajtuk. Jó kis jeleneteket gyúrtak össze, és akkor még több jelmezt is használtak. Aztán dolgoztunk együtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség lapjának is, Béfé főszerkesztő volt, TSZ meg rajzolt az újságba.

Ha jól tudom, egy ideig együtt is laktatok. Mesélnétek nekünk erről az időszakról?

F.P.: Ó, azok az évek, amikor még fiatalok voltunk. Úgy emlékszem mindenre, mintha tavaly lett volna. Mondjuk tavaly is volt. Amikor kimentünk kávézni a tetőre. Vagy amikor vízipipáztunk az erkélyen. Vagy amikor megvertem TSz-t darts-ban. Mondjuk a legutolsó nem igaz, csak az idő megszépíti az emlékeket.

Sz.P.I.: Péter egy nap azzal jött be a szobámba, hogy vásárolt egy robotot. A szerkezet egy fantás doboz volt lábakkal, ami azt tudta, hogy amikor letetted az asztalra, végigment rajta, és amikor elért a szélére, leesett. Egyszer pedig megkérdezte, hogy mennyi ideig szoktam használni egy egyszer használatos borotvát. Először azt gondoltam, hogy ezt azért kérdezi, mert már több napja használtam egyet, és fennakadt azon, hogy nem cserélem. Zavarba jöttem. Azt válaszoltam neki, hogy 4-5 napig. Erre ő bement a szobájába, majd pár perc múlva kijött egy kockás füzetlappal, melyen kiszámította, hogy melyik éri meg jobban, a villanyborotva, vagy az egyszer használatos. Péter számításai szerint az egyszer használatos borotva használat évi 320 Ft megtakarítást eredményez, ezért úgy döntött, hogy áttér, azóta ő is ezt használja.

Direkt nem először kérdeztem meg, pedig szerettem volna: miért az a címe az esteteknek, hogy Akciós medve?

F.P.: Szerettünk volna valami olyan címet, ami utal arra, hogy mindhárman Erdélyből jöttünk. A medve elég erdélyi Magyarországról nézve, az akciót pedig mindenki szereti. Akár egy nagyáruházban van, akár a filmekben.

Sz.P.I.: Ezen a közös estünkön az egyik néző nyerhet egy medvét. Azt nem tudjuk még, hogy hogyan, de elképzelhető, hogy sorsolással. Nem biztos, hogy nyerni fog, de akár még nyerhet is, hogy ha eszünkbe jut az előadás közben, hogy sorsoljunk. Így nem csak az lesz meglepetés, hogy ki nyer, hanem az, hogy egyáltalán nyer-e valaki bármit.

Miben különbözik egy DumaFüred fesztiválon való fellépés a többitől?

Sz.P.I.: A DumaFüred fesztivál azon ritka alkalmak egyike, amikor nem csak egy-két humoristatársunkkal együtt lépünk fel, hanem a társulatból ott van egyszerre mindenki, ami óriási élmény, nem csak nekünk, hanem a közönségnek is.

F.P.: A DumaFüred egy humorfesztivál, ahova megérkezik minden este egy 1000 fős közönség, aki csak azért jött, hogy minket megnézzen, és ez még a szokásosnál is jobban inspirál bennünket. Szintén hasznos tényező, hogy nincs a közelben egy másik/harmadik zenei színpad, ahonnan behallatszik a koncert, vagy a hangolás. Eddig minden Dumaszínház által szervezett fesztiválra szívesen gondolok vissza, reméljük, az Akciós medve estünk debütálása is a kellemes emlékek számát gyarapítja majd.