A Sony Computer Entertainment Europe és a Sony Mobile az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos partnerei

A Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) és a Sony Mobile Communications ma erősítette meg, hogy a 2015-től 2018-ig tartó szezonra az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos partnerei. Ez a megállapodás magába foglalja az UEFA Szuperkupát 2015-re, 2016-ra és 2017-re, valamint a Női Bajnokok Ligája Döntőt és az UEFA Ifjúsági Liga Döntőt (UEFA Youth League Finals).

A PlayStation már régóta az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos partnere. A szponzoráció meghosszabbítása a vállalat állandó elköteleződést mutatja Európa legelőkelőbb labdarúgó versenye mellett, amely több millió rajongó számára biztosít hihetetlen szórakozást és játékélményt.

Jim Ryan, a SCEE elnöke és vezérigazgatója elmondta: „Kapcsolatunk az UEFA-val és az UEFA Bajnokok Ligájával rendkívül fontos számunkra, és úgy látjuk, hogy remekül illik a márkánkhoz és a célközönségünkhöz. Örömmel folytatjuk az együttműködést az elkövetkezendő három évben is, és az UEFA Bajnokok Ligáját PlayStation szemszögből megközelítve várjuk, hogy valami újat, szórakoztatót és izgalmasat nyújtson gamereink számára.”

A Sony Mobile az Xperia okostelefonok, táblagépek és az egyedülálló SmartWear termékek széles és innovatív kínálatával arra hivatott, hogy a rajongóknak a stadionban és a digitális világban egyaránt tartalmakban gazdag mobil felhasználói élményt biztosítson.

A szponzoráció kapcsán, Dennis van Schie, a Sony Mobile vezető kereskedelmi igazgatója így nyilatkozott: „Az UEFA Bajnokok Ligája a labdarúgó klubok csúcsa, éppen ezért izgatottan várjuk, hogy a rajongók készülékeink segítségével egy teljesen új módon is átélhessék és megoszthassák a játék iránti szenvedélyüket. A rangos nemzetközi platform lehetővé teszi számunkra, hogy az elérésünket kibővítsük új közönségek felé, és valódi szórakoztató, valamint magával ragadó mobilélményt biztosítsunk számukra.”

Hivatalos partnerekként a PlayStation és a Sony Mobile kiterjedt szponzorációs jogokat élvez a meccsekre, a meccsek előtti edzésekre, a médiára, a vendéglátásra, az eseményekre beleértve a Döntőt és az exkluzív digitális megállapodást az UEFA.com-mal.

A megegyezésre reagálva, Guy-Laurent Epstein, UEFA Events SA marketing igazgatója azt mondta: „Örülünk, hogy a Sony kiterjesztette a szponzorációt, és folytathatjuk a közös munkát a PlayStation-nel, és üdvözöljük a Sony Xperia-t az együttműködésben. Ez a nemzetközi együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy olyan innovatív szórakozást nyújtsunk, amelyet a rajongók a világ bármely területén élvezhetnek az UEFA Bajnokok Ligája partnerkapcsolat révén.”