A Pesti Színház színpadán: A vágy villamosa

A Vágy Villamosa

Tennessee Williams szívszorító darabjának főszereplője, az érzékeny lelkű, gyenge idegzetű, félelmektől gyötrődő Blanche egyetlen bőrönddel érkezik New Orleans külvárosába húgához, Stellához. A látogatás alaposan felforgatja Stella házasságát, és a látszólag finom modorú Blanche mélyen őrzött, iszonyatos titkai is a felszínre kerülnek. „Williams minden kortársánál határozottabban állt ki a szomorú és magányos emberek mellett, akiket a nagy tolongásban oly könnyen eltaposnak.

Valóságos Szent Ference volt ő azoknak a gyenge, sebezhető lényeknek, akiket a világ bulldózerei a legcsekélyebb aggály nélkül, oda sem figyelve lapítanak szét. (…) Mély együttérzéssel tárta fel a szív azon titkait, amelyek megannyi gyengeségünk táptalajául szolgálnak, és soha nem volt rideg és érzéketlen a gyengeségek iránt. Megértette, hogy a legnagyobb kapocs az emberek között a létezés kínja – és mert valamennyien ettől szenvedünk, nem ítélkezhetünk azok fölött, akik a kín terhétől összeroskadnak.”

A Budapesti Kamaraszínház legendás előadása új formában kerül a Pesti Színház színpadára, ahol varázslatos színházi este várja nézőinket, ha a szereplőkkel együtt „felszállnak” a Vágy villamosára.

Előadások időpontja:

  • 2013. január 25. (péntek) 19:00
  • 2013. február 6. (szerda) 19:00
  • 2013. február 23. (szombat) 19:00