2 hét múlva a Cirque Éloize társulata a BudapestArénában!

A társulat jóval kisebb stábbal dolgozik, mint a nagytestvérük, a 15 artista mellett összesen 10 fő utazik csupán a turnéval. A felszerelést 3 kamionnal szállítják, Budapesten 2 nap alatt szerelik be 20 magyar segédletével. A 300 négyzetméteres színpad hátsó részét teljes egészében elfoglalja a közel 8 méter magas mobil fal, amely egyben a díszlet, a kivetítő, sőt, jó pár esetben az artisták felszerelésének része is. Ehhez a 6 méter mélységű falhoz ellensúlyként víztartályokat is használnak, így tudják stabilan tartani még abban az esetben is, amikor egyszerre mind a 15 artista ki-be ugrál benne a trambulinszámban.

A show alatt 4 projektor hátulról, kettő pedig előlről vetíti a megfelelő képeket az óriási díszletre, és artista előadásoktól szokatlan módon még ködgépet is használnak.

Kérjük, érkezzenek pontosan az előadásokra, a társulat pontban 19 órakor elkezdi a programot, ami két 45 perces részből áll, egy 20 perces szünettel közben.

A csapat múlt héten még Dohában lépett fel, ottani premierjük ismét fergetesre sikerült, izelítő a kritikákból:
A Cirque Éloize újító és sokoldalú showja, az iD a zene, a tánc, a művészi előadás és az elképesztő mutatványok keveréke.
15 artistával egy hihetetlen energiájú előadást alkottak, a zene, a tánc, az akrobatika kreatív mixét, a hip-hop zene, a cirkuszművészet és az utcai előadások úttörő párosítását, amely a nagyvárosi történetbe ágyazva igazi telitalálat!
- Qatar Tribune

Az április 22-i és 23-i budapesti előadásokra jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.