Villámkezű gitárossal olimpiáznak a FEZENesek

Al Di Meola

A FEZEN nulladik napján Al Di Meola, a több alkalommal a világ legjobb jazzgitárosának megválasztott zenész szórakoztatja a székesfehérvári közönséget. Augusztus 1-jén Di Meola magyar származású dobosa mellet olyan hazai zenészek is színpadra lépnek, mint a Vörös Janka Group, a Harcsa Veronika Quartet & Gyémánt Bálint, a Budapest Bár, valamint Ferenci György és a Rackajam. A fesztiválnyitó exkluzív koncertekre a 3+1 napos bérlet kiegészítéseként vagy akár csak a fesztkultúr programsorozatra elővételben július 31-ig lehet kedvezményes jegyeket váltani. 

A fúziós jazz pionírja, a többször a világ legjobb jazzgitárosának megválasztott zenész és zeneszerző, Al Di Meola koncertje nyitja az idei FEZEN-t. Az elképesztően gyors gitárjátékáról (is) híres virtuóz eddigi karrierje során olyan nevekkel zenélt együtt, mint Phil Collins, Carlos Santana, Stivie Wonder és Jimmy Page. Székesfehérváron magyar dobosa, Kaszás Péter adja az ütemet az amerikai zenésznek. A tavalyi, Pursuit of Radical Rhapsody albumát, amit augusztusban a Székesfehérvárra gyűlőknek is bemutat, szintén Kaszás Péterrel közösen rögzített, több dalban egy magyar vonósnégyes is közreműködött, a felvételek egy részét pedig Magyarországon rögzítették. Habár a művész visszatérő vendégnek számít Magyarországon, Székesfehérváron eddig még sosem adott koncertet, FEZENes fellépése pedig fesztiválközegben különleges zenei csemegének számít, ami minden értő zenerajongó számára kortól és nemtől függetlenül kötelező.

AL DI MEOLA MAGYAR ZENÉSZEK GYŰRŰJÉBEN

Al Di Meola este fél nyolckor kezdődő koncertjéhez a legkiválóbb magyar zenészek teremetik meg a hangulatot. A Vörös Janka Group az amerikai gitárvirtuózhoz hasonlóan első alkalommal mutatkozik be a FEZEN közönségének. A zenekar a kihagyhatatlan közönségkedvenc dalok mellett igazi meglepetésekkel is készül, ezúttal új feldolgozásokat is hallhatnak a fesztiválozók. A Harcsa Veronika Quartet szintén első alkalommal szerepel a FEZEN programjában. Az énekesnő jelenleg több formációban is dolgozik együtt az egyre népszerűbb gitárossal, Gyémánt Bálinttal, aki ezen az estén is a vendége lesz. A közönség ízelítőt kaphat a kettejük most készülő duóalbumából, de a quartet már kiadott dalai is megszólalnak.

Al Di Meola koncertje után este fél tíztől a Budapest Bár csap a húrok közé. A zenekar a múlt század kávéházainak füstösen ölelő légkörét hozza el és semmi mással össze nem hasonlítható hangulatot varázsol a FEZEN-re. A Budapest Bár a FEZEN-en zárja a nyarat, majd szeptember elsejétől ötéves jubileumi koncert- és eseménysorozat veszi kezdetét. A magyar könnyű zenei élet üde színfoltja, Ferenci György és a Rackajam zárja az fehérvári estét. A zenekar, amely az utóbbi időben az angol nyelvű szövegek helyett, magyar verseket választott dalai szövegéül, a blues, a soul, a rock és a népzene rajongóit fúziós zenéjével vonzza magához. Közvetlenül a FEZEN előtt jelenik meg Ferenci Györgyék új albuma, melyen Gérecz Attila verseit zenésítik meg, így a székesfehérvári fesztiválon már az új album dalai is felcsendülnek.

A nulladik napi exklúzív programokra július 31-ig 5990 Ft-os kedvezményes áron válthatók jegyek. További információk a FEZEN weblapján, a www.fezen.hu oldalon találhatók.