Teljes a VOLT programja

Alig három héttel a 21. VOLT Fesztivál indulása előtt újabb 10 helyszín programját hozták nyilvánosságra a szervezők. Borfesztivál, gasztronómiai élmények, beszélgetések, előadások, újabb zenei helyszínek, vidámpark és képzőművészeti látványstúdió mellett idén először színház is lesz a VOLTon, a főtámogató jóvoltából pedig egy megacsúszdán juthatunk be a fesztivál területére. Szintén a Telekom támogatásával a Nagyszínpad programját élőben streameli a Ustream. Jegyek kedvezményes áron június 16-ig válthatók országszerte.

Soha nem látott érdeklődés kíséri Magyarország legszerethetőbb fesztiválját, a soproni VOLTot. „Minden esélyünk megvan rá, hogy rekordszámú fesztiválozót lássunk vendégül az idei VOLTon” – mondta Fülöp Zoltán, a VOLT egyik főszervezője. „Az eddigi visszajelzések alapján jelentősen nőtt az érdeklődés a VOLT iránt, amely – a fesztiválnak otthont adó város vonzereje mellett – elsősorban az idei programkínálatnak és zenei felhozatalnak köszönhető” - tette hozzá Lobenwein Norbert, aki társával együtt húsz éve indította útjára a VOLTot. Az idei VOLT Fesztiválon közel 30 világsztár teszi tiszteletét, közöttük olyan aktualitások és állócsillagok látogatnak Sopronba, mint a Thirty Seconds to Mars, a Hurts, a Queens of the Stone Age, az Example, a Knife Party vagy éppen Martin Solveig. Öt év után egyetlen koncerten újra találkozhat a közönség az Emil Rulez! csapatával, a nyitónapon – kedden – pedig egy nagyszabású „házibuli” keretében a Punnany Massif a VOLTon ünnepli 10. születésnapját. Újdonság, hogy a Telekom Nagyszínpad progrmját a Ustream.tv élőben közvetíti VILÁGSZERTE!

Punnany Szülinap a nyitónapon
Sokéves hagyomány, hogy a VOLT nyitónapján – kedden – különleges programok várják a korán érkezőket. Az idei fesztivál első napja a Punnany Massif tizedik születésnapja jegyében zajlik. Magyarország jelenleg legnépszerűbb produkciója este fél 7-től az OTP Bank – Petőfi Rádió színpadon látja vendégül barátait. Jelen lesz a Hősök, az Irie Maffia, a Carbonfools, Akkezdet Phiai, a Mary Popkids, Takáts Eszti, a Psycho Mutants, a Drum and DJ, a Funktasztikus, valamint a Halott Pénz & a Köztársaság Bandája. A házigazda a dumaszínházas Kiss Ádám, éjszaka pedig a Tesco Disco zárja a show-t. Meglepetésként sokak örömére a Pannonia Allstars Ska Orchestra délután 5-től egy teljes koncerttel nyitja meg a VOLTot és köszönti a Punnanyt.

Színház a VOLT-on
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a Magyar Teátrumi Társaság idén nyáron a VOLTra is elviszi a színház világát. Délelőtt Teátrumi Mocorgó néven logikai játékkal, kézműves foglalkozással, gazdag játszóház vár kicsiket és nagyobbakat. Délután tánctanítással és sakk-viadallal készülnek a szervezők. Az esti órákban a zenés, táncos előadásoké lesz a főszerep. Látható lesz a Frank Sinatra életét feldolgozó A hang című musical, a Békéscsabai Jókai Színház és az ExperiDance előadásában, továbbá a GG Tánc Eger nemzetközi produkciója, a Táncfantáziák, valamint a TÁP Színház Jövedelmező állás című darabja, illetve a Manna Produkció előadásában a Nyuszi hopp-hopp.

Diákhitel Kávézó
Ugyancsak új helyszín a VOLTon a Diákhitel Kávézó, ahol igazán nyugodt környezetben, négy napon át, majd’ 30 előadáson vehetnek részt a VOLTosok. Csernus Imre két órát beszél majd az őszinte párkapcsolatokról, Zacher Gábor a szenvedélybetegségekről, Illés Zoltán államtitkár pedig a környezetvédelem helyzetéről tart előadást. Fiala János vendége lesz Hajós András, Majka, Jorgosz és Czutor Zoltán. A Rocklitera, a Majdnem Híres Rocksuli és a Werk Akadémia naponta jelentkezik érdekes és ismert vendégekkel, de a Diákhitel Kávézó vendége lesz a Cultivo népszerű talkshow is. Esténként ez a helyszín szándékosan nem a táncról és a hangerőről szól majd. Aki csendre és beszélgetésre vágyik, annak itt a helye! A megfelelő milliőről a Cökxpon Ambinet csapata gondoskodik…

Telekom Robot VOLT Art Műhely
Robotokra szakosodnak a hazai kortárs képzőművészek, ef. Zámbó István, Wahorn András, Sinkovics EdE, Soós Nóra, Győri Márton, Magyarósi Éva valamint Szabó Ottó és Tóth Márton is idén a VOLTon. Mindannyian szabadon engedhetik fantaziájukat és megalkothatják saját robotlényüket a fesztivál ideje alatt. Kinetikus szobrok, festmények és különféle installációk továbbá performanszok várhatóak. Magát az alkotás folyamatát is napról-napra végigkövethetjük a nulladik pillanattól kedve. Kipróbálhatjuk eszközeiket, és magukat a művészeket is megismerhetjük munka közben - és azon kívül is. Az alkotásokat a Telekom és a VOLT jótékonysági aukcióra bocsátja. Természetesen a közönség is alkothat. A „Csinálj magadból robotot!” workshopokon a művészek is részt vesznek és segítenek. 1000 db doboz érkezik a helyszínre, amelyekből szebbnél-szebb robotok készülnek a VOLT ideje alatt, és a művészek – zsűriként – naponta szavazzák meg az aznapi, nekik legjobban tetsző robotokat. Találkozó minden nap, délben!

Heti Válasz Borfesztivál
Hosszú évek óta a VOLT egyik leghangulatosabb helyszínének számít a Heti Válasz Borfesztivál, ahol a Soproni Borvidék legnevesebb borászai sorakoznak fel. Idén sem lesz ez másképp, ezúttal többek között a Bacskay Pincészet, a Kocsis Borászat, a Winelife Borászat, a Fényes Pincészet, a Hermann Pincészet, a Roll Pincészet, a Sterlik Pince, a Taschner Bor és Pezsgőház, a Vincellér, a Lővér Pince, a Ferenczy Pincze, a Luka Pincészet, az Ottó Pince és a Gangl Borászat lesz jelen. „Bor Beszél Belőled” címmel pedig borászok, zenészek és ismert közéleti személyiségek vendégeskednek a helyszínen Putz Attila és Major Mihály közreműködésével.

Mindeközben a Heti Válasz Borfesztivál színpadán déltől hajnalig változatos program várja a vendégeket. Fellép többek között Sena, a Szabó Balázs Bandája, Radics Gigi, Falusi Mariann, az Ocho Macho, ByeAlex, a Mrs Columbo, a Roy & Adam Trio, Gereben Zita, a gyerekeket pedig Kardos- Horváth Janó és a Hahó együttes várja.

VOLT Klub
A VOLT központjában lévő VOLT Klub idén is változatos programmal várja a fesztiválozókat, már a nulladik naptól. A nyitóeste többek között Sopron legnépszerűbb bandája, a Too Late lép színpadra, majd naponta Random Trip várja a VOLTosokat, többek között Fábián Julival, Kiss Tibivel és a Punnany Massiffal a fedélzeten. A változatos zenei programot esténként profi házibuli-bandák koncertje zárja, többek között a Gönczi Gábor vezette Smile is itt ad koncertet.

Telekom Terasz
A VOLT másik, központi helyszíne a Telekom Terasz igazán impozáns miliőt biztosít az elektronikus zene ismert és elismert szereplői és a nagyközönség számára. A Bladerunnaz csapata többek között L.A.S.-t, valamint Chris.Su-t és Statikot delegálja, itt lesz Karányi, Zoohacker, a Tesco Disco, a Kollektiva és a Depeche Mode rajongóinak is jut egy egész este.

JägerBar
Nemcsak a Jägermeister, de a JägerBar is új „szereplő” a VOLT programjában. Az izgalmasnak ígérkező zenés bárban számos DJ és karaoke-program mellett stand-up comedy sztárok is színpadra lépnek: Badár Sándor, Felméri Péter, Dombóvári István és Lórán Barnabás lesz a hely vendége. Funzine Funpark néven vidámpark is várja a VOLTosokat: bungee jumping és katapult mellett a tavaly debütált Magic Tower és további lélekvesztők várják a VOLT vendégeit.

Óriáscsúszdán a fesztiválra
A VOLT Fesztivált az idén is főszponzorként jegyző Telekom színes, megosztásra érdemes fesztiválélményekkel várja a látogatókat. A bejárathoz felépül a tavalyi, nagy sikerű Magenta Csúszda, így a fesztiválozók máris megkapják a kezdő lendületet a bulizáshoz. A Telekom Nagyszínpadon a hazai és nemzetközi zenei szcéna nagyágyúi lépnek fel. Idén azok is belekóstolhatnak a fesztiválhangulatba, akik nincsenek jelen Sopronban, ugyanis a Telekom – a Ustreammel együttműködésben - számos koncertet közvetít majd. A jól ismert Telekom Teraszon felüdülés, friss ütemek és ingyenes internet várja a látogatókat, az eligazodásban pedig a Telekom VOLT alkalmazás segít. A vállalat jóvoltából nem csak Pay Pass kártyával, hanem élménnyel is lehet fizetni egyes termékekért. Akik az Instragram alkalmazással megosztják fesztiválélményeiket, azok a gyűjtött pontokért koktélt és fesztiválkellékeket vásárolhatnak. Többek között a Telekom hello holnap! robotja is elkészül majd a fesztiválozók régi mobiljaiból a négy nap alatt a Robotműhelyben, ahol kortárs képzőművészek és a látogatók közösen hoznak létre alkotásokat.