Sziget Fesztiválköztársaság: minden nap ünnepnap

„Ma Magyarország, csakúgy mint Európa vagy a nagyvilág, telis-tele van jobbnál jobb fesztiválokkal, ezek közül számos, nagyon hasonló programot kínál, hasonló élményt nyújt” – mondta korábban Gerendai Károly, hozzátéve, hogy az egyre telítettebb piacon az maradhat életképes, amelyik ki tud tűnni valamilyen szempontból az „egyformaságból”. A Sziget idén nagyon belehúzott. Aki korábban szerette a látványos sokszínűségét, most még jobban fogja szeretni, aki viszont évekkel korábban volt csak a Szigeten, idén rá sem fog ismerni.

A Sziget már korábban is kitűnt meghökkentő produkciókkal, látványos installációkkal, izgalmas programhelyszínekkel. Elég csak az utcaszínházakat, a Lumináriumot, a Tarrot Labirintust vagy a Cökxpon helyszínt illetve az egyedi lampionos kivilágítást említeni. Nagy sikernek örvendett a Colosseum, a Hungarikum Falu, a Kelet-Európai Vurstli, a Hello Wood és a Medence csoport látványos installációi, nem beszélve a tavalyi hatalmas óriáskerékről, a Sziget Eye-ról. Idén ezek már csak egy kis részei lesznek a nagy egésznek, hisz a vizuális megújulás jegyében lépten-nyomon belebotlunk majd valamilyen színes, nagy, csili-vili, világító, pörgő-forgó, lenyűgöző látványcsodába. Egyrészt a korábbi helyszínek új köntöst kapnak s a nagyobb színpadok is megújult külsővel várják a nézőket s húsz méterrel nagyobb lesz az óriáskerék is. Lesz majd Diszkó Erdő, ahol 100, spotlámpás megvilágítású, változó színben pulzáló, ledes tükörgömb teszi varázslatossá az erdőt. A Sziget Fesztiválköztársaság fái mintegy 20 km hosszú karácsonyfa izzó-ruhát kapnak, ez a rész olyan lesz, akár a ChampsÉlysées karácsonykor. És akkor még nem beszéltünk a lépten-nyomon felbukkanó installációkról, szobrokról, ismert művészek és lelkes amatőrök látványos, színes és monumentális alkotásairól. Az idén is lenyűgöző Nagy utcaszínház mellett soha ennyi kis utcaszínház nem bukkant még fel a Szigeten, mint idén. Lesz, ami megijeszt, de többnyire megnevettet, s ne csodálkozzunk, ha egy kukás mellettünk hirtelen egy tenor áriába kezd. Bemutatkoznak továbbá Budapest legtrendibb és legegyedibb romkocsmái és a Duna partján a folyó valaha volt legmenőbb strandját is kialakítják, egy több mint fél hektárnyi területen, ezer m3 homokkal leterítve. Az A38 helyszín is új sátrat kap, egy itthon soha nem látott méretűt, kétszer akkorát, mint az eddigi legnagyobb Szigeten lévő sátor, melynek befogadó képessége nagyobb, mint Budapest legnagyobb koncerthelye, a Papp László Sportaréna.

A Sziget Fesztiválköztársaság minden napja nemzeti ünnep, ahol naponta egy-egy össznépi akció teszi látványosan ünnepivé a helyiek életét. Késő délutánonként, a Nagyszínpad előtti Főtéren a koncertektől átszellemült tömeg naponta más-más élmény részese, aktív résztvevője lesz. Lesz olyan nemzeti ünnep, ahol tízezer, gázzal töltött luftballon repül egyszerre a magasba, másik napon tízezer szélforgó pörög majd egyszerre a Fesztiválköztársaság lakosainak kezében, ünnepelve az önfeledt együttlétet. Szintén ünnepi hangulatot fényét emeli majd, mikor ezernyi, 1.1 méter átmérőjű strandlabda gördül végig a többtízezres tömegen. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az egyik nemzeti ünnepen a szivárvány minden színében pompázó, mintegy 30 ezer színezett „festékporos” zacskót dob fel egyszerre a Főtéren ünneplő tömeg, tarkára festve a Nagyszínpad előtti teret. Senki ne ijedjen meg, a zacskóban hipoallergén rizsliszt lesz, különböző színű ételszínezékkel megfestve. A multi-látványosság abszolút garantált. És ezzel még nincs vége! A nemzeti ünnepek legnagyobbikán, a Sziget utolsó napján, a Nagyszínpad utolsó koncertidejében a színpadra perdül David Guetta, hogy megadja az alaphangját az eddig sosem volt End Shownak, ami az ünnepek ünnepe lesz majd fényjátékkal, lézer show-val, pirotechnikai látványosságokkal. A másfél órás produkcióban, a Nagyszínpad fénytechnikáján túl már a kezdetén mintegy száz robotlámpa villódzó fénye teszi izgalmassá a látványvilágot és az est kicsúcsosodásánál majd’ kétszáz ilyen fényforrás dolgozik majd. Lesz továbbá tucatnyi lézerágyú a spektrum minden színében, valamint konfetti-ágyú, lángcsóvákat kilövellő alkalmatosságok, füstágyú és színpompás pirotechnikai megoldások. A záró tűzijátékban pedig változatos formákat produkáló „bombák” suhannak majd az égbe, lenyűgözve a résztvevőket.

Szóval érdemes kinézni majd idén a Szigetre, akár csak körbenézni, mi változott, milyen látványosságokat nyújt idén a fesztivál. Ehhez nem is kell teljes áron napijegyet venni, hiszenidén is működik a már a korábbi években jól bevált percalapú, mobiltelefonos jegyvásárlási rendszer, amivel csak annyit fizet a látogató, amennyi időt a fesztivál területén tartózkodott. A Percalapú Fesztiváljegy vásárlása SMS-en keresztül történik és a visszakapott kód birtokában, a bejáratnál kijelölt ponton lehet felvenni a karszalagot és azzal egy, a kizárólag a percalapú jegyesek számára fenntartott kapun, sorbaállás nélkül lehet bejutni. A távozáskor, a karszalag leadásával leáll a rendszer. A tarifa percenként 35 illetve 70 forint, függően a nappali vagy esti óráktól. Jó esetben tehát egy órás látogatás 2100 forint, ami alatt sok benyomást lehet majd szerezni. Viszont nagyon úgy néz ki, hogy aki egy pillanatra is bekukkant, nem akar innen többet elmenni.

Na de minden szónál többet ér a kép. Ilyen lesz a Sziget:
https://www.youtube.com/watch?v=4qzbGCSSpgY