Nemzetközi sztárok - fenntartható fesztiválozás

SZINIdén is a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) zárja a hazai fesztiválszezont, egyebek mellett az ifjú, de annál tehetségesebb Gabriella Cilmi, az európai nagy fesztiválok után Szegedre is ellátogató Guano Apes, vagy a hagyományos cigány népzenét korszerű elektronikával vegyítő nu-roma mozgalom zászlóshajója, a !DelaDap fellépésével. A SZIN - a magyarországi fesztiválok közt – elsőként tűzte zászlajára a fenntartható fejlődés népszerűsítését, ennek keretében a tavaly bevezetett újítások mellett idén tövábbi ökotudatos fejlesztéseket terveznek. Mindezt augusztus 26. és 30 között.

Kék ég, zöld fű, szőke Tisza és SZIN-es programok – ezt ígéri idén is a Szegedi Ifjúsági napok, mely egyedi jelzők sokaságát tudja magáénak. Így a SZIN a legnagyobb hagyományokkal rendelkező fesztivál a maga több mint 40 évével, a legnagyobb nyárzáró buli, az egyetlen olyan fesztivál, mely természetes vízparton és egyszerre medencékkel tarkított strandkörnyezetben zajlik és nem utolsó sorban az első hazai fieszta, mely a fenntartható fejlődés, az ökotudatos életmód népszerűsítését tűzte ki céljául. A SZIN a legideálisabb hely, hogy jó hangulatban vegyünk majd búcsút az idei nyártól is.

Ehhez segít a fellépők sora – persze még nem a teljes. Eleddig már bizonyos, hogy SZIN fellépőként üdvözölhetjük a 18 éves kora ellenére már igencsak népszerű és rendkívül tehetséges Gabriella Cilmit. Sweet About Me című – nemzetközi slágerlistákon hamar előkelő helyet kapó – száma most élőben csak Szegeden. Szintén csak a szegedi közönség élvezheti kis hazánkban a nemrég, egy koncertturné keretében újra összeállt, és a nemzetközi fesztiválokon szinte mindenhol nagybetűkkel hirdetett Guano Apes koncertjét. Visszatérő vendég – mert megszerették a SZIN-t – a Russkaja. Fergeteges bulit várhatunk a nu-roma mozgalom zászlóshajójától, a !Deladaptól. Mint ahogy szintén őrületes bulit ígér a holland drum and bass trió, a Black Sun Empire. Valamint Evil Nine , azaz Tom és Pat a keményvonalas breakbeat legnevesebb képviselői , valójában szerethető arcok, a The Independent magazin szerint, ha együtt valósítják meg zenei elképzeléseiket, akkor "ráznak, mint az ipari áram". Sunchase tökéletes képviselője az ukrán-orosz dnb különlegesen sötét rideg hangzásának, azon kevés keleti producerek közé tartozik, aki jól ismert a nyugati dnb rajongók számára is. A szintén fellépő Way Out West formáció a legendás Nick Warrent és Jody Wisternoffot takarja. A duó tökéletesre csiszolódott stílusát a hangsúlyos ütősök és dobok, a magával ragadó dallamok, a szárnyaló zenei hangzás finom egyvelege jellemzi. És a SZIN most bejelentett fellépői közt szerepel még Dj Spiller, a világ legmagasabb, 215 cm-es Dj-je, aki annak idején Groovjet című számával híresült el világszerte. A dal sikeréhez az énekesnő, Sophie Ellis-Bextor egyénisége és remek hangja is hozzájárult.

A SZIN a fenntarthatóságot tűzte ki célul!

Co2 kibocsátás, globális klímaváltozás, ózonlyuk, fenntartható fejlődés, biomassza erőmű, napkollektor és szélerőmű, energiafű, fajok kihalása, szelektív hulladékgyűjtés, betétdíj, hibrid autó... Csak néhány azok közül az eszközök és fogalmak közül, melyek puszta létükkel bizonyítják, hogy a környezetvédelem mindennapjaink részévé, megkerülhetetlen jelenséggé és bizony, folyamatos kihívássá vált életünkben. A XXI. század egyik legnagyobb kérdése ugyanis nem más, mint hogy az emberiség képes-e megfelelő válaszokat találni azokra a globálisan megjelenő környezeti problémákra, melyek kialakulásában egyébként tevékenyen részt is vállalt. Épp ezért megoldások keresése épp úgy feladata a nemzetközi intézményeknek és nemzeteknek, mint az egyes embereknek vagy épp egy zenei fesztiválnak. A Szegedi Ifjúsági Napok szervezői hisznek abban, hogy egy rendezvény képes a fenntarthatóság eszméje mentén fejlődni és emellett, jellegéből adódóan, sok emberrel megismertetni az ökotudatos/környezettudatos életmód mibenlététét és fontosságát.

Ennek megfelelően, a hazai fesztiválok közt elsőkként - 2008-ban- a SZIN vezette be a re:poharat és a biológiailag lebomló (komposztálható) étkezési eszközök használatát, melyeknek köszönhetően jelentősen mérséklődött a fesztiválon keletkezett szemét mennyisége. A károsanyag kibocsátás csökkentését elősegítendő a szervezők újraélesztették a telekocsi rendszert, ingyenes kerékpártárolót működtetek a fesztivál területén, illetve riksa-taxi szolgálat állt minden városba látogató fesztiválozó rendelkezésére. A MÁV is hozzájárult a környezetbarát közlekedéshez, ugyanis kedvezményes lehetőséget nyújtott a Szegedre utazó fesztiválozóknak, illetve a főbb vonalakon kerékpártároló szerelvényeket is biztosítottak. A szemléletformálás terén a SZIN-en cirkáló Zöld rendőrök és a hulladék alapanyagból készült, figyelemfelkeltő információkkal ellátott installációk jelentették az újdonságot.

A tavaly elindított kezdeményezéseket a szervezők idén is folytatni, fejleszteni kívánják és ennek érdekében el is készült a Szegedi Ifjúsági Napok öko politikája, melyben az alapvető irányelvek kerültek megfogalmazásra. Ennek megfelelően a hulladékkezelés terén elsődleges szerepet kap a megelőzés, így olyan eszközök és megoldások alkalmazása, amik csökkentik a keletkező hulladék mennyiségét. Fontos szempont az újrahasználat, tehát keresik és támogatják azokat a lehetőségeket, amik anyagukban újrahasználják a hulladékká vált termékeket. És végül az újrahasznosítás, ahol a szelektív hulladékgyűjtésnek köszönhetően azokat a hulladékokat is visszaforgathatják, amiket sem megelőzni, sem újrahasználni nem sikerült. Energiagazdálkodás tekintetében elsődleges cél, hogy csökkentsék az energiafelhasználást, megszüntessék a pazarló, nem hatékony rendszerek és eszközök működtetését és a fennmaradó energiaigény minél nagyobb részét megújuló energiaforrásokból biztosítsák. A vízháztartás szempontjából is elengedhetetlen a takarékos berendezések és rendszerek előnyben részesítése – fogalmazzák meg a SZIN szervezői -, a régi pazarló eszközök minél hamarabbi cseréje, illetve egy-egy beruházás előtt annak mérlegelése, hogy lehetséges-e szürke- illetve csapadékvíz hasznosítása. Kiemelt szerepet kap a természetes környezet és élővilág védelme, megzavarásuk elkerülése és az esetlegesen okozott változások eredeti állapotra történő visszaállítása. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, nagy hangsúlyt fektetnek a látogatók szemléletformálására, mind a fesztiválon, mind pedig a honlapon és egyéb információs felületeken. Boros Gyula főszervező elmondta: „Emellett beszállítóinkat és különböző partnereinket a jövőben arra fogjuk ösztönözni, hogy megtalálva a kapcsolódási pontokat, minél több részét vegyék át környezetvédelmi szemléletünknek, magunkra nézve pedig megfogadjuk, hogy mielőbb kiépítjük Környezetközpontú Irányítási Rendszerünket (KIR), annak érdekében, hogy a SZIN ökotudatos fejlődése mindenre kiterjedő és teljes mértékben nyomon követhető legyen.”