Minden, amit tudni szeretnél a kedvenc fesztiválodról

A Pannónia Fesztivál 2007-ben kezdte "pályafutását", ahol a szlogen szerint is a pénz helyett a jó hangulat számított pünkösdkor. Az évek során a fesztivál egyre nagyobb közönséget vonzott, mivel elhozta a rock zenekarok nagyjait, miközben tartotta magát a meglepően olcsó jegy- és bérletárakhoz. A közönségnek 2009 óta már azzal is kedveskednek a szervezők, hogy lehetőséget adnak bejuttatni kedvenc zenekarukat a PAFE-ra, így minden évben több százezer érvényes voks érkezik az ismert és feltörekvő bandákra egyaránt, melyek közül az 50 legtöbb szavazatot gyűjtő zenekart kérik fel koncertezésre. 2010-től a rendezvény nyitott az elektronikus zene irányába, 2012 óta pedig már külön helyszínt biztosít a rap bandáknak.
A Pannónia Fesztivál évek óta jelenti a fesztiválszezon indítását, olcsó jegyáraival, 150 hazai és több külföldi fellépőjével pedig még mindig az egyik – ha nem A – legmegfizethetőbb hazai zenei fesztiválnak számít.
Idén tartva magát a hagyományokhoz, a 7. Pannónia Fesztivál felsorakoztatja a rock és metál nagyjait: fellép többek között a Tankcsapda, az Alvin és a Mókusok, az Ossian, a Road, a Depresszió, a Subscribe és a Neck Sprain is. Az elektronikus vonalért a Rewind partyk arcai (Dj Palotai, Mc Zeek és Cadik) a Brains, a Dj Bootsie Trio és Zagar is felelősek, aki pedig rap-re bólogatna, azt várja többek közt az Akkezdet Phiai, a Hősök, a Barbárfivérek, Funktasztikus és Siska Finuccsi. Természetesen nem lenne fesztivál a javából, ha nem lépne fel a Kiscsillag, a Vadfruttik, a Punnany Massif és az Irie Maffia is. A 30Y zenekar Szentimentálé formációját kizárólag a PAFE-n hallhatja a közönség (a könnyűzenei fesztiválok közül)!

 

A PAFE idén a Feel the love és Not giving in slágereket jegyző drum and bass stílusú RUDIMENTAL-t, a dub zenét minden jóval színesítő DUB PISTOLS-t és a hiphop ill. dubstep kemény ütemeit vegyítő FOREIGN BEGGARS-t hozza el az Egyesült Királyságból!

A külföldi fellépőkről:
- Rudimental (live, UK), május 17. péntek: drum and bass zenét játszanak, Feel the love c. számukkal robbantak a köztudatba, mely vezette az angol és skót toplistákat is, ezt követte a Not givin’ it című slágerük, első lemezük pedig áprilisban jelenik meg. http://www.rudimental.co.uk/
- Foreign Beggars (live, UK), május 18. szombat: hiphop és dubstep stílusú zenekar, melynek tagjai számos saját album és EP elkészítésén túl dolgoztak együtt többek közt a Skrillex-szel, a Noisia-val és a Knife Party-val is. http://www.foreignbeggars.com/
- Dub Pistols (live, UK), május 19. vasárnap: az elektronikus tánczene elmúlt húsz évének egyik emblematikus zenekara, a hiphoptól kezdve a reggae-n át a bigbeatig és punkos elemekig mindennel színesített dub zenét játszanak. http://dubpistolsmusic.co.uk/

A hazai fellépőkről:
- Ötven magyar zenekar sorsáról idén is a közönség dönthetett. A PAFE online szavazásának az a különlegessége, hogy bármely zenekar bejuthat, nincs előzetes választható lista. Ezeken felül a fesztiválon még több mint száz hazai zenekar lép fel. Hogy kik, melyik színpadon és mikor, az itt tekinthető meg: http://www.pannoniafesztival.hu/program/

Helyszín:
A negyvenhektáros terület különleges helyszínül szolgál a XVIII. századból megmaradt cselédházaival, borospincéjével, és kápolnájával, melynek dombjáról a sátorozók rálátnak az egész Balatonra és a tihanyi apátságra. A kulturális központként működő Szántódpusztán kívül a néhány kilométerre lévő Balatonföldvár is érdekes programmal szolgálhat az esti koncertek kezdetéig, a komppal Tihany is könnyen bevehető, aki pedig biciklivel érkezik, bátran megteheti az év első túráját a Balaton partján.

Jegyárak:
Négy napos bérlet: 7900Ft
Napijegy: 3900Ft

További hasznos információk:
A MÁV START idén is 50% kedvezményt nyújt a Pannónia Fesztiválra érkezőknek.
A fesztivál területén a hét helyszín mellett kemping, parkoló, kerékpár- és csomagmegőrző is található.

Elérhetőségek:
http://www.pannoniafesztival.hu/
http://www.facebook.com/pannoniafesztival