Kiscsillagot keres a Kiscsillag

Kiscsillag

Másfél héttel a fellépés előtt minden jegy elkelt a Kiscsillag budapesti koncertjére, amely március 30-án lesz az A38 hajón. Az állóhajóra szervezett koncert egyike a tavaszi turné állomásainak, a következő hetekben a zenekar többek között Pécsre, Szolnokra és Békéscsabára is ellátogat. Lovasi Andrásék emellett bejelentették, egy dal erejéig énekesnőt keresnek a zenekarba. 

A tavalyi nagysikerű lemezbemutató turné folytatásaként márciusban újabb koncertsorozatra indult a Kiscsillag. Lovasi Andrásék 2011 novemberében jelentették meg Néniket a bácsiknak! című új albumukat és eddig több mint húsz városban mutatták be a legfrissebb dalokat. A tavaszi turné állomásai között szerepel Szolnok, Gödöllő, Békéscsaba és Győr is, ezen a héten pedig Budapesten és Pécsett játszik a zenekar - ez utóbbi városban március 31-én, a legendás Uránia Filmszínházban adnak koncertet. Mivel a pénteki budapesti A38-as koncertre már jóval a fellépés előtt elkelt mindegy jegy, a nagy érdeklődésre való tekintettel a zenekar rövid időn belül, vagyis már áprilisban újra fel fog lépni Budapesten. Ez alkalommal azonban az Erzsébet téren nemrég megnyílt új helyen, az Akvárium Klubban lesznek láthatóak, hallhatóak.

„Ha ilyen jó idő van, az ember alig várja, hogy útnak induljon. A tavaszi koncertekre egyébként kicsit átalakítottuk a tavalyi műsort, sőt, az új album megjelenése óta írtunk egy még újabb dalt, ami szintén bekerült a programba” - mondta a koncertsorozat kapcsán a Kiscsillag énekes-dalszerzője, Lovasi András.

A turné egyik különleges estjének ígérkezik az a koncert, amelyen egy teljesen új taggal kiegészülve játszik a Kiscsillag - az illetőről azonban egyelőre még ők maguk sem tudnak semmit. A napokban a zenekar ugyanis meghirdetett egy pályázatot, melyben bejelentették, énekesnőt keresnek.

"Ha olyan lány vagy, aki szeret és esetleg tud is énekelni, akkor itt az ideje, hogy mindenkinek megmutasd! Nem kell mást tenned, mint elküldeni videón, te hogy énekelnéd el a Szerelem jó című Kiscsillag-dalt (elég egy hosszabb részlet is). Vedd fel telefonnal, kézikamerával vagy webkamerával és küldd el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre április 1-ig! A legtöbb szavazatot kapó jelölt tavasszal felléphet a zenekarral, hogy megtapasztalhassa, milyen a valódi közönség forró szeretete, a miénkről nem is beszélve. Csodálatos lesz, meglátod."

Lovasi András hozzátette:

„Egyelőre egy dalról és egy estéről van szó, de nem kizárt, hogy találunk egy olyan karaktert, aki néhány dal erejéig rendszeresen fellép majd velünk. Ha pedig nem így lesz, akkor se mutatjuk meg a beérkező pályamunkákat Puzsérnak”.

A tavaszi turné állomásai:

  • 03.30. Budapest - A38
  • 03.31. Pécs - Uránia
  • 04.13. Szolnok - Frakk Lazító és Klub
  • 04.14. Békéscsaba - KÖRF Pont
  • 04.19. Budapest - Akvárium Klub
  • 04.24. Szeged - JATE Klub
  • 04.27. Veszprém - VEN
  • 04.28. Eger - eFeN
  • 04.29. Gödöllő - Trafó Club
  • 04.30. Paks - Café Bongo
  • 05.05. Jakabszállás - Magyarkert
  • 05.05. Kaposvár - KEN
  • 05.12. Győr - Bridge Hallgatói és Oktatói Klub
  • 05.19. Budapest - Zöld Pardon
  • 05.26. Szántód - PAFE
  • 05.27. Hercegszántó – Teaház

Kiscsillag:

  • Lovasi András – gitár, ének
  • Ózdi Rezső – basszusgitár
  • Mihalik Ábel – dob
  • Leskovics Gábor – gitár, vokál